Köves István
MERT NEM HITTEM EL
ha tudom, az az utolsó csókunk, jobban odafigyelek,
s hiányod helyét jövőmben előre kipontozom …
mennyit feszengtem, mennyit feszültem,
káromkodva fogaim közt, de csak szűrten,
mint cellasoron, buszok előtt felsorakozva
vagy létszámellenőrzéskor, konokan tűrtem,
míg a madármocskos műmárványlapok alatt
mindent belep a lila líra jótékony selyempora,
mert nem hittem el, hogy ez az utolsó pillanat,
ez a bőrönd már nem lesz nagyobb, ez ekkora.
kényes közönyre készül a múlt élezett kése,
a többi meg már csak a milói Vénusz ölelése.
Köves István verse legutóbb a Szöveten:
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
