Földi Erzsébet: Böbe cukrászda (II.) (Édesvilág a pályán)

Földi Erzsébet

Édesvilág a pályán

Tanári pályám során voltak emlékezetes pillanatok, amik közvetlen vagy közvetett módon a cukrászdákhoz kötődtek.

A csantavéri iskolában a nyolcadikosok búcsúztatóját ünnepeltük. A lányokból helyes bakfisok lettek, a fiúkból „majdnem” fiatalemberek.
A műsor után két diákom – jóbarátok – és az édesapák elkísértek a buszállomásra, mert utazó tanár voltam. A buszra várni kellett, hát a „nagyfiúk” – az apukák bátorítására – meghívtak a Nejlon vendéglőbe egy süteményre.
A napsütötte kerthelyiségben fák árnyékolták az asztalokat. Kellemes fél órát beszélgettünk az elmúlt iskolás percekről, valamint a jövő felé nyíló utakról.

A Zmaj-ban eleinte alsós szerbhorvát tagozatokon magyar nyelvet tanítottam.
Az iskolai munka igen sokrétű, a tanításon kívül kismillió iskolán kívüli aktivitás létezik.
Egy közülük például a szavalóverseny, ami több lépcsőfokból áll: osztálybajnokság, iskolabajnokság, amit követhet a községi (körzeti, köztársasági) verseny. Abban a régi tanévben egy negyedikes diáklányom képviselte iskolánkat a községi megmérettetésen. Zelk Zoltán: Van az asztalfiókban című versével szerepelt, első díjat, oklevelet és könyvjutalmat kapott.
Az iskola diákjai a Körözvényből értesültek az eredményről, a tantestületi ülésen pedig – mint felkészítő tanár – magam is dicséretben részesültem. Boldog voltam. Törtem a fejem, hogyan ünnepeljük meg tanítványommal a szép eseményt.
Cukrászdalátogatási ötletem tetszett az ünnepeltnek.
A megbeszélt időpontban egyszerre érkeztünk a Triglav cukrászda elé és amikor beléptünk, máris a kellemes cukrászdai hangulat ölelt körül bennünket. A süteményespult káprázatos kínálata nem csábított fondorlataival, mindketten krémes mellett döntöttünk. Az asztalhoz ülve kellemes beszélgetés mellett fogyasztottuk el a finom desszertet. A kislány ügyesen ette a sütit. Először leemelte a felső lapját, majd a tölteléket és az alsó lapot a kisvillával könnyedén osztotta falatkákra. Számomra érdekes kis emlék maradt, mert nem tanár és diák találkozása volt, hanem kirándulás az Édességek Birodalmába.

Az iskolában töltött későbbi évek során szerb nyelvet tanítottam elsőtől nyolcadik osztályig. Pályám során a legnagyobb sikert egy hetedikes diáklányom aratta, aki a köztársasági versenyen első helyezést ért el szerb nyelvből. Ez a helyezés számára plusz pontokat jelentett a középiskola küszöbén, én pedig ma is szívesen gondolok a felkészítési munka gördülékeny folyamatára, a tesztírás alatti „drukkra”, végül pedig a szép eredmény okozta büszkeségre és ellazulásra. Emlékeim szerint vele is cukrászdában ünnepeltünk, de stílusosan kedvenc házi süteményeinkről folytattunk eszmecserét, sőt recepteket váltottunk. Tőle kaptam a Görög torta receptjét.
Mit adtam érte? Valószínű a Somlóit…

Karácsony és újév között a téli szünidőben minden osztályomat egy alkalommal meghívtam az otthonomba, délelőtti zsúrra. Az ünnepekre készült régi sütemények dömpingje volt, amelyeknek receptjei nálunk ükanyámtól öröklődtek. Nagy tál bejgli, gurábli, zserbó, diós stangli várta a vendégeket, meg persze üdítők. A szórakozáshoz társasjátékokat, zenés kazettákat, kártyát, sakkot, mikádót, talán még üveggolyókat is előkészítettem és minden díszpárnámat szétraktam a földön, hogy otthonosabb legyen a miliő.
Két órán át nem diákjaim osztályfőnöke voltam, hanem barátjuk a játékokban, vicces beszólásokban, a sok nevetésben, az örömünnepben.

A tanév végén, az utolsó osztályfőnöki órán is megvendégeltem a tanítványaimat. Emlékszem, hogy családunk fő kedvence már a Somlói galuska volt. Nagyobb adagot sütöttem, amelyen ezúttal bejelöltem a szeleteket, hogy mindenki egyformán részesüljön a desszertből. Amíg az órát levezettem, a konyha személyzete elkészítette a gyerekek számára a kínálatot. A papírtálcákra adagolt süteményt szalvéták és kis műanyag kanalak kíséretében felsorakoztatták a méretes tálcákra, és óra végén felhozták a tanterembe.
A gyerekek nagy ovációval fogadták a meglepetést. Örültem. Természetesen az irodában és a konyhában dolgozók is részesültek a csemegéből.

Egy időben az alsós kollektívában divat volt a születésnapok megünneplése. Ebből az alkalomból az ünnepelt apró, közös ajándékot kapott, viszonzásul pedig valami saját, házi kedvenc süteményével kedveskedett. Ezen kívül volt egy „hatosfogat”. A hat kolléganőből álló csapat körbejárt, minden alkalommal más fogadta a többieket. Ilyenkor is kis szimbolikus ajándékozás történt, a soron levő vendégfogadó pedig sós és édes harapnivalóval készült. Tagja voltam a csoportnak, és emlékszem a menüsoromra: apró sós falatok, üszőpörkölt hajtogatott levelestészta pástétommal, tavaszi salátával és természetesen… Somlói…

Egyéb nagy „csasztik” többször előfordultak az iskolai életemben. Az iskola három legjobb dolgozója között szerepeltem. Megbeszélésünk szerint én voltam a „pogácsa-felelős”. Anyu sütötte a két nagy adag pogácsát, ami könnyű volt, mint a pille, a kollégák nem győzték dicsérni, a kolléganők pedig kérték a receptet.

Privát életem legszebb eseményeiről mindig tudott a kollektíva. A fiam esküvője után ital, teasütemény és kávé várta a kollégákat a tanáriban, viszonzásul a gratulációkért, ajándékért és a szertartáson való megjelenésükért. Unokám születésekor az ital és a kávé mellé Somlóit kínáltam, mert olyan édes, finom, könnyű és annyira szeretni való, mint a nagymamaság beköszöntése.

1975-ben kezdtem dolgozni a Zmaj-ban. Akkor egy itallal köszöntem meg a bizalmat. Harminc év után, 2005 decemberében vonultam nyugdíjba, azonban a búcsúzásra júniusban került sor, a tanév utolsó tantestületi ülésén. „Én iskolám, köszönöm most neked…” idéztem Adyt. Hiszen nyolc évig diákja, később pedig harminc évig tanára voltam ennek az iskolának. Harmincnyolc év kötött ide… Illet kötődéssel búcsúzni, bár ez másfajta kötődés volt. Közvetett és közvetlen kapcsolódás gasztronómiához, cukrászathoz… Sajátkezűleg készítettem sós falatokat: húspástétommal töltött képviselőfánkokat, mini pikáns szendvicseket, roquefortos karikákat, töltött kifli-szeleteket. Desszertül hat karácsonyi fatörzs került terítékre. Kiegészítést az italok és a kávé képviseltek. „Egyszervolt” történet…

Témazáró gondolatok

Ebben a visszaemlékezésben három időszak szerepel: a boldog békeidőké, az államosítás utáni viszonyoké, valamint a saját emlékeimé. A család, ahova születtem egyszerű polgári család volt, akik elvétve tettek kirándulást a kávéházak és cukrászdák világába.

Anyai dédanyám, Bartalos Regina génjeiben hordozta a sütés és főzés rejtelmeit. Konyhaművészete kiemelte őt a mindennapok szürkeségéből és receptjei alapján remekműveket alkotott. Idős éveiben ebből a művészetből tudta magát eltartani. Anyai nagyanyám egyszerűbb konyhát vezetett. Varrásból tartotta el a családját, ezért nem jutott sem ideje, sem pénze konyhai csodákra. Ám az egyszerű sütemények tükrözték szunnyadó tehetségét, mert senki nem tudott különb fánkot, hájaskiflit, kuglófot vagy „kőttkalácsot” asztalra adni.
Édesanyám két elődjétől örökölte a konyhai helytállás művészetét. Évtizedeken át kilenc személyre főzött. Ismerte az egyszerű ételek és sütemények készítési módját, de nyitott volt minden újra és bátran vállalta a nagy vendégségeket, az ünnepi ételsorokat és a süteménycsodák kipróbálását.

Azt hiszem, bennem is ilyen változó hajlandóságok rejtőznek. A gyerekkori válogatást magam mögött hagytam, ám a főzés esetében csak hagyományos nyersanyagokból szeretek újat alkotni. Mára egyformán ízletes számomra a krumplipaprikás vagy a vaddisznópörkölt. Talán ebben a hozzáállásban szerepet játszik az a picike titok, amit Irma nővér nagynénimtől hallottam: – Mindig tegyél bele egy kis szívet…

A főzés talán azért könnyebb folyamat számomra, mert ott nem a mértékegységek irányítanak, hanem az ízlelés. A süteményekkel más a helyzet. Azokat recept szerint, kimért anyagokból készítem.
A családi hagyomány minden szokásos süteményét kipróbáltam: sós, édes, élesztős, omlós, hajtogatott vajastészták, rétesek formáiban. Pogácsák, sósrudak, kiflik, bukták, piték, lepények, linzerek, mézesek, piskóták, torták hosszú sorát készítettem.
Az ünnepekhez vagy hagyományokhoz kötődő édességek alkotását megkülönböztetett szeretettel és odafigyeléssel végzem. Ezek karácsonykor a zserbó, a gurábli, a stangli, a bejgli, a guba, a nagykalács, a karácsonyi fatörzs. Farsangi sütemények a fánk, a csör(ö)ge, a hájaskifli változatok, a krémesek (sima, francia), a képviselőfánk. Húsvétkor készül a kiadós hosszúrolád, vagy a gesztenyés tekercs. Próbálkoztam újdonságokkal is, mint például a babka (édesen, sósan), vagy a flódni.

A Somlói galuska receptjét elsőre felületesen olvastam el és nem figyeltem az összhatásra. Anyu volt az, aki megértette a finom összetevők kapcsolatát. Először együtt készítettük el s azóta ez lett a család első számú kedvence. Amikor már magam is belejöttem a gyakorlatba, sokszor készítettem, egyszerre két adagot is. Néhányszor igen hízelgő dicséretet kaptam alkotásomért: – Ez jobb, mint a szegedi Virág cukrászdában…

P. S. Tudom, hogy a kávéházak, a patinás cukrászdák és a hivatásos cukrászok világától távol esik a saját irinyó, konyhai ténykedésem, de azért ez is egy szeletke Édes Világ: Böbe cukrászata …

(Vége)

Földi Erzsébet publicisztikájának előző része:


Discover more from SzövetIrodalom

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Vélemény, hozzászólás?