Földi Erzsébet: Böbe cukrászda (I.)

Földi Erzsébet

Böbe cukrászda (I.)

A szabadkai kávéházak és cukrászdák világa

„Egyszervolt” éjszaka küszöbén, álom es ébrenlét határán hirtelen Kosztolányi sorai villantak fel emlékezetemben:
… „ha hullt a hó az égből, porcukor volt,
s a porcukor az abroszon a hó.
”

Félálomban bontakozott a kép. Szakadt a hó, megvilágította a téli, királykék palástot öltött éjszakát.
A kémények egykedvűen pipáltak a hófelhős égbolt felé. Kései járókelők igyekeztek haza, lépteik neszét elnyelte a puha, fehér takaró. Az otthonok ablakaiból halvány, aranyló fények vetültek az utcára. A téli világ hangulatot sodort, a karácsonyvárás hangulatát.
Feltünedeztek az ünnepi előkészületek pillanatai. Édesanyám a téli alkonyba nyúló délutánokon karácsonyi süteményeket készített: zserbót, guráblit, stanglit, puszedlit, meg diós-mákos rétest, s az abroszon hókristályokként szóródott szét a porcukor…

Múltidéző útjaim nem mindig célegyenesek. A csapongó gondolatok szétfutnak, majd újra találkoznak, így sodorják tovább a mese fonalát. Olykor saját képzeletem alakítja a varázslatot. Ez alkalommal elmerengtem az idő, a tér és az események kapcsolatán, amelyekben Kosztolányi is jelen volt.
Élete első szakasza Szabadkához kötötte, hiszen itt született 1885-ben, míg anyai nagyanyám egy évvel később, 1886-ban.
Életterük időben azonos volt, a helyszínt tekintve azonban eltérő. Kosztolányi szülőháza a város központjához tartozott, nagyanyám családja viszont az Erdő utcán, a Kiserdő peremén élt.
Társadalmi helyzetük úgyszintén különbözött, hiszen Kosztolányi gimnáziumba járt, nagyanyám pedig varrodában dolgozott.
Ennek ellenére láthatták egymást, talán találkoztak is, mert a fiatalember megfordult a Magyar utcán, ahol eleim szinte naponta közlekedtek.
Fiatal nagyanyám szép volt, házimulatságok, bálok főszereplője, nemegyszer bálkirálynője.
Meseszövő hangulataimban többször is elképzeltem, mi lett volna, ha valami csoda folytán Dide betéved egy ilyen mulatságra. A vonzó fiatalember pillantása vajon megakadt volna-e a bálozó lányon, esetleg akár elbűvöli őt a szépséges varróleány…
És akkor… Akkor talán…
Épülő légváraim rendre befejezetlenek maradtak.

Motoszkáló gondolataim szélsebességgel váltották egymást.
Kosztolányi gimnazista volt, más társaságban forgott, érettségi után pedig Pestre került.
Itthon még nemigen járhatott szórakozóhelyekre, legfőbb a poros-boros Szabadka képei maradtak meg emlékezetében.
Ám Pesten bemutatkoztak egymásnak a fővárossal. Napjai, pontosabban éjszakái nagy részét ismert és kevésbé ismert kávéházakban töltötte új barátai társaságában, s ezek a kávéházak érdekes helyszínei voltak a pesti éjszakának.

Nos, a meseszőnyeg szálai az előbbiek során kissé felfejtődtek, de a vezérfonal nem veszett el, tovább vezet az emlékösvényen.
Édesanyám a hosszú, téli estéken a sparheltben égő, eleven tűz fényénél, vagy a havas, alkonyi sétáink idején sokat mesélt nekünk fiatalkora patinás cukrászdáiról, kávéházairól. Színes elbeszélései nyomán a helyszínek megőrizték egykori frissességüket.
Ez alkalommal róluk szeretnék megemlékezni.
Kávéházak

Szabadkán a 19. században, a „boldog békeidők” Monarchiájában már voltak kávéházak, amelyek a társasági, a kulturális és az üzleti élet színtereit jelentették. Kezdetben csak férfivendégeket fogadtak.
A látogatók körét elsősorban a polgárság elitje képezte: nagybirtokosok, vállalkozók, üzletemberek, politikusok, orvosok, ügyvédek, jogászok, kereskedők, jómódú iparosok, írók, újságírók, színészek…
A kávéházi tevékenységek széles skálán mozogtak. Kávézás közben politizáltak, üzleti megbeszéléseket folytattak, gazdasági kérdésekről vitáztak, újságot olvastak, dohányoztak, sakkoztak, kártyáztak, biliárdoztak.

A kávéházi életnek szigorú írott és íratlan szabályai voltak.
A törzsvendégeket törzsasztal illette meg, míg az időszakos látogatók egyéb szabad asztalok mellett foglaltak helyet.
A kávéházba lépve a vendég kalapját és felöltőjét leadta a ruhatárban. Az érkezőt a főpincér előírásos frakkban fogadta, saját (vagy szabad) asztalához vezette és felvette a rendelést.
A kávét ezüst tálcán, egy pohár víz kíséretében a pikoló hozta az asztalhoz. A poháron keresztben elhelyezett ezüstkanál jelezte, hogy a víz friss.
A vendég egy kávéval több órára is kibérelhette a helyét. Ilyen esetben a pikoló óránként, diszkréten új, friss pohár vizet hozott számára, ezzel jelezve, hogy továbbra is szívesen látják.
Az újságok helyi, budapesti, bécsi, sőt párizsi lapok voltak. Fa kereten, vagy tartópálcán helyezték el őket. A vendég egyszerre csak egy újságot választhatott, hiszen mások is igényt tartottak az olvasásra.

A kávékínálat gazdag ajánlatában fekete- és tejeskávé változatok szerepeltek: tejjel, tejszínnel, tejjel és tejszínhabbal, sőt csöppnyi illeszkedő alkoholos ízesítéssel A kávé mellé leginkább könnyű péksüteményt fogyasztottak.
A számlát a fizetőpincérrel rendezték. Ismert, jeles vendégek (írók, újságírók, színészek) hitelben is fogyaszthattak, amit minden alkalommal névre szóló papírtekercsen vezettek, s a hónap végén történt a tartozás kiegyenlítése.
A fizetőpincérnek borravaló járt, a ruhatárosnak és a vendég előtt ajtót nyitó pikolónak pedig aprópénzt
adtak távozáskor.

Szabadkán a kávéházak többnyire a korzón, a belvárosi paloták földszintjén helyezkedtek el, de természetesen a szállodák erre a célra berendezett termeiben is várták a vendégeket.
Legismertebb szállodai kávéházak voltak a Pest Szállodában, az Aranybárányban, a Hungáriában, a Lloydban, a Nemzetiben (National), az Otthon kávéházban, az Úri Kaszinóban, a Népkörben.
(Kosztolányi Dezső Pacsirta című regényében a Vajkay házaspár az Aranybárány (Magyar Király) vendéglőben fogyasztotta el emlékezetes, ünnepi ebédjét.)

Kép forrása: Wikipédia

Cukrászdák

A 19. és 20. század fordulóján már nők is látogatták a kávéházakat, de kötelező volt számukra a férfikísérő (férj, rokon, családi barát).
Őket a terem szalonná kialakított részében fogadták és kávéjuk mellé tortaszeletet, édes aprósüteményt vagy egyéb desszertet kínáltak. Népszerűek voltak a fagylaltok és a parfait-k is.
A sütemények eredeti budapesti, bécsi receptek szerint készültek, kézműves termékek voltak, igen gazdag választékban.
A későbbiek során a magánvállalkozók kizárólagos cukrászda-helyiségeket nyitottak, műhelyeikben sajátkezűleg készítették a híres cukrászsüteményeket.
Tulajdonképpen tehát a kávéházak cukrászszalonjaiból indult el az önálló cukrászipar, amely meghódította az édesvilág kedvelőit.
Édesanyám elbeszéléseiből tudom, hogy számos fényes és sok kisebb cukrászda működött a városban.
Számuk és minőséges kínálatuk meglepően magas szintet ért el.
Az úri közönség gyakran megfordult a cukrászdákban, mert kellemes, minden igényt kielégítő helyszínek voltak. Baráti találkozók, beszélgetések, légyottok, családi programok bonyolításához egyaránt megfelelő körülményeket biztosítottak. Vasárnapi séták, színházi látogatások kedves kiegészítője volt a cukrászdában eltöltött idő.

Külcsín és belbecs

A kávéházak és a cukrászdák enteriőrjei eltéréseik ellenére sok hasonlóságot mutattak.
A berendezés, a bútorzat, a függönyök és drapériák, a szőnyegek, a csillárok és lámpák, a falakat díszítő tükrök és festmények, a porcelán vázák és dísztárgyak, a finom étkészletek képezték azokat a külső jegyeket, amelyek a hely nívóját voltak hivatottak emelni. Az anyagok minőségben, szín- és formavilágban harmonizáltak, ezzel is növelték a szalonok kellemes légkörét, hangulatát.
Ebből adódóan a vendégek szép környezetben jól érezték magukat és gyakori látogatóvá váltak.

A bútorzatot elsősorban az asztalok és az ülőgarnitúrák jelentették.
Gyakran tölgyfa-, vagy kovácsoltvas lábú, erezett márványlapos asztalokat alkalmaztak, hozzájuk illő fotelekkel, karosszékekkel vagy székekkel. A kárpitozáshoz bőrt, bársonyt, plüsst, esetleg ripszselymet használtak. Legelegánsabbak a könnyed Thonet-asztalok és székek voltak. A lábak és a székek háttámlája gőzölt bükkfából, az ülőfelület pedig fonott nádszövetből készült.
A falakat általában számos nagyméretű, metszett tükör díszítette. Esztétikai értékükön kívül a térhatás növelését szolgálták, azaz optikai szempontból tágították a teret.
Csipkeszövésű függönyök, nehéz, bársony- vagy plüss drapériák, puha szőnyegek, kristálycsillárok, selyem lámpaernyős asztalilámpák fokozták a beltér eleganciáját.

A legvonzóbb látványosság azonban a hatalmas üvegpult volt, ahol a kávéházi, de főként a cukrászdai kínálatot mutatták be. Ízlésesen elrendezve, tálcákon, tortatartókon – most is szem előtt tartva a színek és a formák harmóniáját – sorakoztak frissensült péksütemények, avagy a cukrászat remekei: aprósütemények, linzerek, mignonok, tortaszeletek és egész torták.
A pult mögött formaruhás kiszolgáló lányok dolgoztak. Viseletük fekete selyemklott ruha volt, fodros, fehér köténnyel és csipkés bóbitával, főkötővel. Ők vették fel a rendelést, majd vitték ki a vendég asztalához.
Nyáridőben több cukrászdának kerthelyisége is volt. Akik odakint kívántak fogyasztani, rendelésüket megbeszélhették a kint szolgáló személyzettel. Ezek a lányok nagy, kosárfonattal ellátott tálcákon hordozták körül a belső pult kínálatának kicsinyített mását. A vendég a sok finomságból választhatott és keleti kényelemben várta a kiszolgálást.

A legismertebb cukrászdákról

A fáma – aki ezúttal édesanyám volt – anno… rövidebb-hosszabb történeteket mesélt a városról, többek között a cukrászdákról. Húgommal együtt szívesen hallgattuk ezeket az elbeszéléseket, mert hátterükben egy letűnt világ színes, pezsgő életformái bontakoztak.
Ma már egyedül őrzöm az emlékeket, amik apró, rejtőzködő kincsek, szeretném őket tovább adni.
Mint egy párka, aki felszítja a zsarátnok hamvadó parazsát és tovább fonja a mesék fonalát…

Mignon cukrászda
Az Eötvös (ma Strossmayer) utca páros oldalán, a 8. szám alatt működött és a város egyik legelegánsabb, legintimebb cukrászdájának tekintették. Az utca felé a nagy ablakokon leomló mélyvörös, gazdagon redőzött függönyök kölcsönözték különös, meleg hangulatát.
A vendégek szeparékban foglaltak helyet. A társaságok egymástól elkülönülve, – mintegy külön világban – szabadon társaloghattak, nem zavarták egymást.
Az üzletvezető hölgy derék, magas asszony volt, Fierst István bérlő (?) neje.
Gazdag cukrászsütemény-kínálatuk a kor divatos finomságaiból állt, amelyekről a későbbiekben teszek említést.

Füredi cukrászda
A Deák utca (ma Matko Vuković) páros oldalán helyezkedett el, közel a Nagytemplomhoz. (Idővel a Domaća Radinost üzlethelyisége volt).
Nevét bérlője után kapta, és megőrizte a későbbiekben is, amikor az üzletvezető személye megváltozott.
Finom, elegáns cukrászdaként tartották számon. Süteményeik bőséges választékát ismerték és szerették a látogatók, de különösen fagylaltkínálatuk iránt volt nagy érdeklődés. A fagylaltok friss, természetes alapanyagokból készültek, a főzött krémeket kézzel habosították, majd fagyasztották.
A közeli női tanítóképezde növendékei tanítás után napi szinten és csapatostól felkeresték a cukrászdát.
Iskolai kötelezettségeik végeztével jól esett egy finom fagylalt mellett felfrissülni
Családunk vonatkozásában érdekes szál kötődik az üzlethez. Két apai nagynénim (Lutka és Joli) kiló számra vásárolták itt az aprósüteményt, viszonteladásra. Nehéz időkben, a család érdekében szükség volt egy kis plusz keresetre.

Korzó cukrászda
A Kossuth utcán (ma Korzó) nagy helyiséggel rendelkező, impozáns, igen forgalmas cukrászda működött.
A falait borító tükrök bizonyára hozzájárultak a beltér terjedelmének tágabb perspektívájához.
Központi helyzete, de kitűnő süteményei is vonzották a korzózó közönséget.

Otthon kávéház
Kunec Ignác palotája volt az első a városban, amely tetőzetét Zsolnay-cseréppel borították, ez a tény pedig a tulajdonos stabil anyagi helyzetét bizonyította.
A palota földszintjén nyílt meg az Otthon kávéház, ahova leginkább családi programok kapcsán tértek be a vendégek. Valóban otthonos légkörben érezhették magukat és szívesen választották ezt a helyszínt újabb hangulatos családi ünnepségek alkalmával.

Olympia cukrászda – Deák utca 3.
Gála cukrászda – Kossuth utca, a National szálloda földszintjén
E két cukrászda esetében csak a létezésükről tudok, közelebbi ismereteim velük kapcsolatban nincsenek.

Városi Kávéház
A Városháza földszinjén nyílt meg a felépítés évében, 1912-ben.
Fekvése a Szent István tér és a Kossuth utca felé tekintett, ráadásul előtte haladt el a villamosjárat a Zombori kaputól a Rudics megállón át Palics (A jelzés), illetve a vasútállomás (B jelzés) felé. (Később a pályaudvari járatot felszámolták, a palicsit pedig áthelyezték az Eötvös utcára.)
A kávéház kivételes helyszínéből eredően minden központban áthaladó embernek, a hozzájuk fűződő történéseknek szemtanúja, ismerője és követője lehetett.

Kivételes helyzetéhez illőn enteriőrje is kivételes volt.
A falait negyvenhat kisebb és hetven nagyobb tükör díszítette.
Berendezését nyolcvan-száz tölgyfából készült, márványlappal borított asztal és a hozzájuk tartozó Thonet székek képezték.
A felszolgáláshoz kínai porcelán étkészletek és ezüst evőeszközök álltak rendelkezésre.
Állandó jelleggel húsz, idényben harminc pincért foglalkoztattak. A konyhán tizenhét szakács és nyolc kávéfőző asszony tevékenykedett.
A nyári szezonban kovácsoltvas kerítéssel határolták el a kávéház utcai részlegét, ahol akár hatvan asztalt is elhelyeztek, négy-négy székkel.
A nap ellen kék sátorvászon-ponyva védte a szabadban üldögélő vendégeket.

A Városi Kávéház kínálatáról

Édesanyám első munkaadója, Bányai Mór napi vendége volt a Városi Kávéháznak, mivel itt reggelizett.
Egy kivételes alkalommal édesanyám is jelen volt a kávéházban. Későbbi munkaadói, – a Fuderer házaspár – hívták meg délutáni zsúrra, színházlátogatási előprogram alkalmával.
Mindezen kívül legjobb barátnőjével, Gizivel is betértek olykor egy-egy süteményre.
A látványról és a megízlelt finomságokról olyan részletesen és színesen beszélt, hogy szinte magam is részesévé váltam emlékeinek…

A süteményekhez környékbeli friss alapanyagokat használtak, amelyeket a termelők aznap szállítottak: tejet, vajat, tejszínt, tojást.
A cukrászkészítmények ízvilága megegyezett a budapesti és bécsi mintával, mert azonos receptek alapján
készítették valamennyit.

A péksütemények között szerepelt a briós, a vajas kifli, a császárzsemle, a köménymagos vagy sajtos stangli és a pogácsák változatai. Ezeket különböző kávék (kapucíner, tejeskávé, melange, flip, feketekávé) és teák mellé fogyasztották. A tejeskávét sokan kuglóffal kérték.
Érdekes módon a kávéházi reggeli tartalmazhatta a főtt virslit, amihez császárzsemlét, valamint tormát vagy mustárt szolgáltak fel.

Az édes aprósütemények csoportját teasütemények, linzerek, islerek, mignonok képviselték.
Töltött változataikhoz különböző vajas-tejszínes, vagy egyéb ízesítésű krémeket, diót, mogyorót, mandulát, baracklekvárt, egyéb gyümölcskészítményeket használtak. Bevonatuk színes mázakból készült: barnacsokoládé-, fehér citrom-, sárga narancs-, rózsaszín puncs fondant…
A torták között a Dobos torta volt az első számú kedvenc, amit csokoládékrémmel megkent, vékony piskótalapokból állítottak össze, a tetejét pedig pörköltcukorral vonták be.
A Sacher torta eredeti bécsi receptje szerint a csokoládés piskótaalapot baracklekvárral megkenték és csokimázzal díszítették.
A Reform torta alapja darált dió, cukor és tojásfehérje volt, a töltelékét pedig gőzön főzött csokoládékrém alkotta. Darabos, pörkölt dióval, mogyoróval, vagy szálasra vágott, héjazott mandulával díszítették.
Az Eszterházy-torta tésztája mandulás masszából készült, krémjéhez vajat, tejszínt és héjazott, őrölt mandulát használtak.
Speciális desszerteket is készítettek.
Az Indiánert Dobos-féle piskótatésztából alakították. Két-két félgömb-formát tejszínhabbal töltöttek meg, ezeket összeragasztották, majd a felső félgömböket csokiöntetbe mártották.
A Kagylóhoz két-két, ostyából készült kagylóformára volt szükség. Az egyikbe sűrű csokoládémassza, a másikba pörköltmogyorós vajkrém került Összeillesztés után a felső kagylót csokimázba mártották.
A krémest a közönség különösen kedvelte. Tésztája könnyű leveles tészta volt, egyszerre roppanó és omlós, laza és törékeny. A két réteg tészta közé került a habos, sárga tojáskrém. A szeleteket megszórták bőven porcukorral. Igazi családi adagok voltak, egynél többet nem lehetett elfogyasztani.

A nyár a fagylaltok és a parfait-k szezonja volt. Jellegzetes különbség köztük abban rejlett, hogy az előbbiek tejjel, az utóbbiak valódi tejszínnel készültek, ami ízvilágukat selymesebbé tette. Legkeresettebbek a csokoládés, vaníliás és a pörköltmogyorós fagylaltok voltak.
A nyári italok közül a vendégek leginkább jegeskávét, kapucsínót, tejes- és feketekávét, különböző teákat és limonádét fogyasztottak.
Lehetőség volt a fagylaltok házhoz szállítására. A gömbölyű, füllel ellátott tartók ajtóval záródtak. Két adag fagylaltot lehetett bennük elhelyezni, kelyhestől vagy poharastól. A tartók el- és visszaszállítását a megrendelők végezték.

A cukrászműhelyek a Városháza udvarában működtek, a friss készítmények onnan kerültek a cukrászda pultjaira, illetve a vendégek asztalára.

A Városi kávéház a háború után megszűnt. A bevonuló szabadcsapatok a hatalmas ablakokon át dobálták az utcára a berendezés elmozdítható darabjait, a törés-zúzás nyomán szinte semmi nem maradt az egykori értékekből. Az „új világ” nem tartott igényt a „polgári csökevényekre” …

Az „új világ” cukrászdái

A városlakók érdeklődése a cukrászdák iránt a változások ellenére tovább élt.
Az új üzletek a bérlők vagy tulajdonosok szorgalmas munkája, igyekezete révén elérték, hogy jó nevű, látogatott helyszínné váltak.
A hozzájuk fűződő történetek csak részben származnak elbeszélésekből, hozzájuk már saját emlékeim is kötődnek.

Pelivan cukrászda
1923-ban Himet Nezirović a Korzón, a Nićin palota földszintjén Pelivan néven nyitotta meg üzletét.
A „pelivan” szó jelentése: hős, küzdő, birkózó. A név a dinasztia alapítójától, Mustafa Pelikanović-tól származik, aki híres birkózó volt. Eredményei anyagi jutalmazásából Belgrádban cukrászatot nyitott.
A leszármazott meghívásra érkezett Szabadkára, a város elbűvölte és itt is maradt.
1948-ban az államosítás miatt az eredeti helyszínről át kellett költöznie a Kiskorzóra, ahol üzlete máig üzemel.
A családi vállalkozás őrzi saját fagylaltreceptjét, ami alapján ma is elsősorban olasz, krémes textúrájú, kézműves fagylaltot gyártanak. A készítményeket klasszikus ízek jellemzik: csokoládé, vanília, pörkölt mogyoró, karamell, mák.
A békebeli ízeket süteménykínálatukban lehet felfedezni, Dobos torta, Somlói, krémes formájában.
Ugyanakkor meghonosították a balkáni édességeket. A tulumba, különösen pedig a baklava szépen illeszkedik az aromás, finom kávéjukkal.
A Pelivan védjegy. Az üzleté és a városé. Elválaszthatatlanul összetartoznak.

Bódis cukrászda
1924-ben, a Rudics utca 1. szám alatt, a Labor palota földszintjén nyitotta meg alapítója, Bódis Lajos.
(A palota helyszíne később, a II. világháború után a hazatérő hadifoglyok egyik befogadó központja volt. Édesapám 1945. október 18-án érkezett ide egy szállítmánnyal.)
A cukrászda történetét a tulajdonos második fia, József vitte tovább, egészen az 1980-as évekig, akkor viszont a leszármazottak közül már senki sem kívánt cukrászattal foglalkozni.
Ideiglenesen a nagy múltú Pelivan üzlet vette át a vezetését, majd 2000-ben újra a Bódis család került az élére, Bódis Gábor személyében.

A cukrászda a városi polgárság kedvelt találkahelye volt, a társadalmi- és szellemi élet ihlető helyszíne. Orvosok, jogászok, tanárok, jómódú kereskedők, iparosok látogatták, de betértek a közeli Népszínház színészei, rendezői, zenészei is. Próbák előtt vagy előadás után a kávézóban véleményezték az éppen soron levő darabot. A vendégek közül többen törzsasztallal rendelkeztek.
Vasárnap templom- vagy korzózás után, színházi előadások előtt főként családok kerestek itt kellemes felüdülést, csábító édességek és aromás kávéillat társaságában.
Kosztolányi Dezső már Budapesten élt, de hazalátogatásai alkalmával mindig felkereste a cukrászdát, amiről Tolnai Ottó több írásában megemlékezett. (KD édességei, avagy a Bódis cukrászda.)

A cukrászda három elkülönülő részre tagolódott.
Első volt az utcai terasz, ahol nyáron az ostorfák árnyékában folyt a társadalmi élet.
A második szintet a földszint képviselte, hatalmas süteményes pultjával és a mindennapi vendégekkel.
A harmadik szinten a belteret félkör alakban, fából készült galéria, azaz karzat vette körül, a falban félköríves ablakokkal. A középső vakablak volt, ahol kis kézi könyvtárat alakítottak ki, ezzel is hangsúlyozva a cukrászda elit voltát.
Ez a szint volt a legpatinásabb, amit a város értelmisége, illetve a törzsvendégek látogattak.

A sütemények Budapest és Bécs ízeit hozták, valódi alapanyagokból (tej, tejszín, tojás, dió, mogyoró, mandula).
A krémes roppanós, leveles tésztáját gazdag, könnyű krémmel töltötték.
A Rigójancsi töltelékét vastag csokoládékrém- és tejszínhab réteg képezte.
A Dobos torta és az Indiáner, a fagylaltok, parfait-k, a chaudeau-k ugyancsak a kínálat része voltak.

Sajnos, a gyorsan változó világban a cukrászda már régóta nem működött, a közelmúltban kávézónak is alig nevezhető, inkább italozó helyiséggé züllött.
Legújabban mindkét hatalmas, utcára néző kirakatablakát préselt pozdorjaszerű táblával elfedték.
Bizonyára új tulajdonosa elképzelései szerint átalakítják, és feltételezhetően ismét nyoma vész egy békebeli, finom, elegáns, a szecessziós Szabadkához méltó gyöngyszemnek…

Avala cukrászda
A Korzó 5. szám alatt a magyar érában egyemeletes bankintézet működött. 1945-ben Szabadkát is bombázták és az épület bal szárnya megsérült. A háború után anyagiak híján a javítást, illetve pótlást egy földszintes házikó hozzáépítésével végezték el. Az Avala cukrászda itt kezdte meg működését.
Miután később az épület teljes felújítására sor került és második emelettel bővítették, a cukrászda a Borovo utca 10. szám alá költözött.
Családunk már a szomszédságában lakott, tehát naponta láthattuk egymást és személyes ismerősökké váltunk, annál is inkább, mert az üzletet volt tanítványom vezette.
A cukrászdával kapcsolatban kedves emléket őrzök.
Tavasz felé jártunk és gesztenyepürével szerettem volna meglepni édesanyámat.
Bejártam a környékbeli néhány cukrászdát, eredménytelenül.
Utoljára felkerestem az Avalát. A tulajdonos kedvesen és készségesen máris készítette a papírtálcát, elővarázsolt egy nagy tálca gesztenyepürét és elkészítette, majd becsomagolta a kért adagot.
Hálás szívvel megköszöntem, mert boldog voltam, hogy mégis sikerül örömöt okoznom.
Az érzések általában kiülnek az ember arcára. A diákból lett cukrász-ismerős mosolyogva kikísért és csendesen csak annyit mondott: – Jöjjön máskor is, tanárnő…

Triglav cukrászda
Az egykori Deák utca páros oldalán, a Rádics fivérek háza földszintjén, a Ruža illatszerüzlet jobb oldalán helyezkedett el. Hosszú üzlet volt, és belépéskor máris szembe tűnt a szintén hosszú süteményespult.
Sok-sok tálca sorakozott egymás mellett, mindegyiken más-más süteménnyel: tortaszeletek, mignonok, krémes, franciakrémes, sampite, rétesek, tekercsek, aprósütemények.
Itt kalácsféléket is kínáltak, köztük dióskiflit és túróstáskát. Anyu a kiflit jobban szerette, én viszont a túrós „papsipkát”. Könnyű, puha tésztája volt és édes, mazsolás tölteléke. Tetején a vékony réteg porcukor hóporra hasonlított…
Késő ősztől tél végéig elvitelre is árultak itt gesztenyepürét. Több méretben volt papírtálcájuk, így egy adagtól kezdve akár hat-nyolc adagot is lehetett náluk vásárolni. Frissen, a vevő előtt állították össze a kért mennyiséget. Több rétegben halmozták a hozzávalókat: alul tejszínhab, rá az áttört gesztenye, ismét tejszínhab, ismét gesztenye. A díszítés mindig tejszínhab volt a desszert tetején.
A megrakott tálcát lazán fehér selyempapírba csomagolták és a számla rendezése után máris indulhattak az emberek haza, hogy családi körben elfogyasszák a szezon legkedveltebb finomságát.

Dubravka cukrászda
A Korzó elején, a Nićin palota földszintjén, az egykori Pelivan, majd Gül Baba üzlethelyiségében működött. A terem bal oldalában helyezték el a süteményespultot, mellette a pénztárral.
A tér nagyobb részét asztalok foglalták el, négy-négy székkel.
Divatos, éppen ezért látogatott helyszín volt. A klasszikus süteményeken kívül újabb termékeket is kínáltak. Ha a vendég nem ismerte fel a süteményt új formája alapján, rámutatott és a kiszolgáló kisasszony máris segített a megnevezéssel.
A tálcákon glédában álltak és várakoztak a hosszúkás-, a négyzetes-, a háromszög alakú tortaszeletek, a finoman díszített mignonok, a színes rumoskúpok, az aprósütemények változatai.
Fogyasztáshoz kéretlenül is adtak egy pohár vizet. Akkoriban még nem volt Cola vagy Pepsi…

Gimis koromban tanítás után az osztály fele naponta betért ebbe a „cukiba” gesztenyepürére, meg persze oldódni is, a tanítás „megpróbáltatásai” után. Zömmel az utazó diákok, meg a Korzón át hazafelé igyekvők tartoztak a társasághoz. Nem jártam velük.
Az én otthonomhoz rövid út vezetett, az átjáró ház udvarán át, a Borovo utcába…

Dózsai cukrászda (Mignon)
A Zsinagóga főbejáratával szemben, a tér másik oldalán volt a kis cukrászda, amelyben cukrászpult és néhány asztal képviselte az enteriőrt. Ennek ellenére neve és kínálata ismerős volt a városlakók számára.
Voltak állandó, és időnként betérő vendégeik. Jelentősebb forgalmat biztosított számukra, hogy rendelésre is dolgoztak. Különösen teasüteményeiket kedvelték az emberek.
Nagyobb mennyiségű rendelés esetén az árut kartondobozokba csomagolták, a rétegeket pedig gondosan elválasztották egymástól, többrétegű selyempapírral.
Időnként mi is vásároltunk teasüteményt, általában nagyobb vendégség esetére.
A cukrászdával kapcsolatos emlékeim fénypontja, hogy esküvőm alkalmával a szabadkai fogadásra itt szereztük be az aprósüteményt. Négy dobozba osztották szét a kért mennyiséget, ami sértetlen állapotban érkezett hozzánk. A változatos formájú sütik régi, csipkés tálakon kerültek az ünnepi asztalra. aminek díszére váltak.

Vinczler cukrászda
A kis, keskeny üzlethelyiség a Borovo utca elején, a páratlan oldalon helyezkedett el. A bejárattal szemben süteményespult hívta fel magára a figyelmet, oldalt pedig néhány asztal és szék várta a vendégeket. Az üzletet halványzöld szín uralta, a falak és a bútorok színe csendes nyugalmat árasztott.
Még a Szulovszki-házban laktunk, de városi sétáink alkalmával a Rudics utca helyett néha a Borovo utcán mentünk végig és olykor betértünk a cukrászdába.
Anyu ismerte a tulajdonos-házaspárt és a legfinomabb készítményeiket.
Most is előttem vannak a mignonok szokásos formái és emlékezem finom ízükre, tömör állagukra.
A suhajda kitöltötte a mignon papírkosárkát. Legalját leheletnyi kávékrém borította, erre halmozták a csokoládétölteléket, tetejét roppanós csokimázzal vonták be.
A csokoládékorongok burkolata ugyancsak roppanós csokimáz volt, textúrájukat pedig sűrű csokimassza képezte, amelyben csokilapocskák darabjai bújtak meg.
A csokoládékocka színtiszta marcipánból készült, palástja pedig szilárd csokimáz volt.
Nyaranta édesanyánk kizárólag ebben az üzletben vett nekünk kornetet. A régi fogalmak szerint a kornet a fagyi tejszínhabos összetételét jelentette, nem pedig a tölcsérostyát.
Anyu a pörköltmogyorós ízesítést kedvelte legjobban, hát mi is mindig ebből kértünk egy-egy gombócot.
Télen télifagyit árultak. A tölcsért cukros tojáshabbal töltötték meg, tetejét pedig csokimázzal díszítették.
A cukrászda szerény külleme ellenére elsőrangú készítményeket kínált, amit a városlakók – hozzánk hasonlóan – ismertek és elismertek, szívesen látogatták.
Legszemélyesebb emlékem vele kapcsolatban szintén az esküvőmkor született.
Az ünnepi vacsorát a szabadkai vendégek számára anyuék szervezték a Borovo utcai lakásban.
A szokás akkoriban azt diktálta, hogy a vendégek hozták saját tortáikat.
Természetesen mindenki Vinczler-féle tortát rendelt…

Egyébként a cukrászdák többsége vállalta az ünnepi alkalmakra szánt torták készítését, rendelésre.
A házasságkötés, a születés- és névnapok, a különböző évfordulók tortáit eltúlzott díszítés jellemezte.
Dióscukorból készült formákkal igyekeztek hangsúlyozni az ünnep tartalmát. Leginkább virágok, gyümölcsök, évszámok, egyéb jelképek kerültek a torta tetejére.
Jóval később kezdődött az emeletes torták divatja…

Az említett cukrászdákon kívül városszerte voltak más, kisebb cukrászüzletek.
Közülük egyről szeretnék megemlékezni. Ez is a Rudics utca páratlan oldalán üzemelt, Mariska néni szolgálta ki a ritkán betévedő vendégeket. Nagyanyánk itt vett nekünk egy-egy kugli fagylaltot, ha Laci, Marika és én kint jártunk vele az ócskapiacon, vagy legalább visszajövetelekor megvártuk a Rudics villamosmegállóban…

Mozgó fagylaltosok is járták a várost. Háromkerekű alkalmatosságon (kordé) két tartály rejtőzött a ládájukban. Többnyire kétféle ízesítésű fagylaltot árultak, csokoládét és vaníliát. Csengővel jelezték érkezésüket a Magyar utcán, és akadt, aki vásárolt tőlük.
Édesanyánk soha nem engedélyezte ezt a kilengést, ugyanis nem bízott a kínálat frissességében, és a fagylaltárus tisztaságában. Kíváncsiságunkat legyőzték anyánk érvei.

Cukrászdák a közelmúltban

Ravel cukrászda
A Városi Bérpalota földszintjén nyitották meg és egy ideig sokan látogatták.
Belterét földszint és galéria képezte. Berendezése és díszítése szecessziós vonásokat tükrözött és a hangulata idézte a régi időket.
Az újságokat újságtartókon olvashatták az érdeklődők, ahogyan egykor a Városi Kávéházban.
A süteménykínálat felölelte a klasszikus és az újszerű termékeket egyaránt. A helyszíni fogyasztáson kívül rendelésre is dolgoztak.
Italkínálatuk különböző kávékat, teakülönlegességeket és üdítőitalokat tartalmazott.
ízléses miniszendvicseket is készítettek, amelyeket bármely napszakban felszolgáltak a sós falatok kedvelőinek.
Szívesen emlékezem néhány nyugdíjas Zmaj-találkozóra, amikor volt kollégáimmal jártam itt.
Leginkább tortaszelet, gyümölcskehely vagy gesztenyepüré mellett, a visszapillantás derűjével idéztük múltbéli, iskolás emlékeinket. A derűhöz mindenképpen hozzájárult a cukrászda patinás enteriőrje és az ebből fakadó, békebeli idők hangulata.
Ma már nem működik.

Vremeplov (Időutazás)
A Borovo utca páros oldalán felújították az utolsó épületet, amely egykoron a Brummer család tulajdonát képezte. A család az édesipar területén jeleskedett, nem csoda hát, hogy az épület földszintjén cukrászdát nyitottak. A helyszín elit volta vonzotta a látogatókat, így többnyire teltházzal működtek, nyáron az utcai részleget is megtöltötték a vendégek.
A cukrászpult itt is klasszikus és modern édességeket kínált, nyáron pedig keresettek voltak fagylaltjaik.
Több év után fokozatosan veszített fényéből, mára pedig bezárt.

Blaha Lujza cukrászda
A volt Zvezda mozi termeiben hosszas várakozás után megnyílt a város sokat ígérő, új cukrászdája.
Blaha Lujza neve jól hangzó védjegy volt számára, csakúgy az üzletet patronáló Paskó Csaba is, aki hatalmas gyakorlattal rendelkezik a gasztronómia terén, s ezt a tényt számos versenyen elért eredményei, oklevelei fémjelzik.
Elsősorban a Blaha Lujza szelet érdekelt, amit megkóstoltam, közben persze érdeklődtem az egyéb kínálat iránt is. Az üzlet sós pékárut és cukrásztermékeket forgalmaz.
A cukrászda belső hangulata kellemes, de a mellette elhaladó Szegedi út zajos forgalma zavarja a múltidéző, csendesebb hangulatot.

Folytatjuk

Földi Erzsébet várostörténeti sorozatából korábban a Szöveten:


Discover more from SzövetIrodalom

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Vélemény, hozzászólás?