Ketten leszünk ha meghalok / lelketlen Isten és Istentelen lélek

Egybeforrt szívem tusa keringője / merengés, hintázni hívott a csend, / koporsóágyban emléked néma föld,…

a májusi ég törött szekerén ülök / lovaimat farkasoknak adtam társul

Az első kacagásra mely mellemet tépte ki emlékezik / Az első lépés mely a rögöt…

Majd elfeledi minden téli ág az első hó súlyát / S fekete kérgeikre emelt gyöngy…

Az utolsó temetésen amelyre elmegyek / Egyedül jajgatás nélküli remegés leszek

Nem azért jöttem hogy az ódonság csontházaiból / Megátkozzalak kiűzzelek mint lepkét a hernyóból

Kócaidra aranyba pácolt lomb a hajam / Didergés fájlal és minden akarat zihál