2024.05.24.

SzövetIrodalom

A Szövet irodalmi, művészeti és közéleti magazin  legfontosabb célja, hogy teret és lehetőséget adjon íróknak, költőknek, alkotóknak: kezdőknek és ismerteknek, kívülállóknak és fő ízlésformálóknak, fiataloknak és időseknek

Kezdőlap » Handó Péter: Várakozás az emberre

Handó Péter: Várakozás az emberre

2 min read
– Feltalálták már az embert? – kérdezte egy mellém keveredett nőstény.

– Feltalálták már az embert? – kérdezte egy mellém keveredett nőstény.
– Talán – nyögtem ki az összezárt fogaim között, nem túl meggyőzően, mégis föllelkesíthette.
– Akkor miért nem kapunk belőle egy fikarcnyit se? – horkant föl, mintha bármire is ráhatásom lenne.
– Biztosan rossz helyen állunk a tömegben – próbáltam nyugtatni, mert az áthatóan nagy és kék szemeit már teljesen az enyéimbe fúrta.
– Merre lehet a jó hely? – igyekezett körbefordulni a hozzápréselődött testek között.
– No, mit fészkelődik! Előre bámuljon! – torkolta le egy jól megtermett bizonytalan nemi identitás.
– Pontosan hová?
– Arra – emelte föl a kezét, hogy a vállak fölött meghatározza az irányt.
– Aha – és biccentett, majd bizalmasan hozzám fordult: – Megemelne?
– Gondolja, hogy elbírom? Ha megemelem, rögtön a helyére nyomakodnak – aggodalmaskodtam, hogy a nyakamon marad.
– Ah, még maga szeretne az emberből részesülni? – fordult el megvetőn, vágya támogatóját kutatva. Hamarosan odébb furakodta magát, eltűnt az összezáródott testek mögött. Aztán valaki a magasba emelte. Egy pillanat múlva vállakon állt, de semmi bizonyosság nem csillogott a szemében, inkább valamiféle fátyolos kétségbeesés, ahogy tett egy kört a tengelye körül, majd még egyet és még egyet… Végül elindult a vállak fölött. Egyik talpával egy pillanatra rám is nehezült. Tekintetemmel követtem, amíg tudtam.
– Engem is fölemelne valaki? – kérdeztem fátyolos hangon, ám ekkorra már a várakozás csendjét ragályként terjedő üdvrivalgás törte meg, és nyugtalan mocorgás támadt mindenfelől. Sodródni kezdtem. Órákon át próbáltam nem elesni a földre került testek valamelyikében, és nem tapodni rájuk, mire ismét beállt a nyugalmi állapot. A közelemben is akadt olyan, aki agyontaposottról bámult a távolba. Testbeszéde bizonytalanságot sugallt. Vajon érdemes várakoznunk? Ha feltalálták az embert, számunkra találták fel? Miért is vagyunk? És éppen itt? Ebben a helyzetben?…
És akkor feltűnt ugyanaz a kérdező nőstény a vállak fölött…

Handó Péter legutóbb a Szöveten:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2021–2023 | SzövetIrodalom | Minden jog fenntartva | Newsphere by AF themes.