Kiss Tamás: „A NAGY METAFIZIKUS” – Chirico festményéhez 2021
Giorgio de Chirico: A nagy metafizikus (részlet)
Nicsak! Egy ember!
Vagy nem az?
Mintha techno-törmelékből bújna elő
Él?
Hideg ezüst arctalan tompa fényű csillogás
Fém-lény zörgő kattogó csend-zaj talány
Öngyilkos tudomány-kaloda választott lakása
Félremagyarázott gép-metafizika
Hulladék-torony diszharmóniákból
Taccsra vágott ostoba chip-babonaságod
Így akartad?
Fémhulla-végtermék lettél te nagypofájú Homo deus
Beszorultál modern fixa-ideák tépázta önmagadba
Belefulladtál az elgondolhatatlan gondolatba
Hogy mi is az élet?
Féltél magadtól is és meg sem kérdezted
Helyette építettél magadnak roskatag transzhumán tudat-roncsokat
Elmetipró félelmetes félelem-rongyokat
Csúszkáltál talajt és értelmet vesztetten
Hová akartál jutni magad elől futni?
Te utadat tévesztett evolúciós vagy teremtett talány
Hát nem voltak elég szépek a rétek és a sokezer rózsaág?
Lakomák kellettek dorbézolások és sok-sok gyilkolás
Tán többezer éve kezdődött e végső bukás…
„A fényűzéstől sorvad Mars ős városa…
A páva, melynek tolla arany babylon palást,
numida gyöngytyúk és gallus kappan – ím! –
ketrecben él, hogy ínyed csiklandozza majd.
A gólya, messze tájak kedvenc vándora,
a hűszívű. a karcsúlábú, cserregő,
a télen száműzött, tavaszthozó madár
dorbézoló nép serpenyőjén fészkel itt…
S a zöld smaragd mire jó? Mit ér e szép üveg?
Mit Carchedon tüzet-szikrázó ékköve?
Hogy emberséged karbunkulus csillogja szét?…”
Bábeli agyzűrzavar-rohamokból építetted
Körben forgó történelmedet
Múltból jövőt jövőből múltat
Mindenkori jelen-gyilkos álnok-hazug szózatokkal
Magadra zártad gőgös öntudatodat
Lakásod ajtaját bevágtad lelkedet megfojtottad
Magányodban önmagadon matattál
Aberrált gyűlölködő gondolatokkal keltél és háltál
Férfiak és nők helyett kütyüket vettél és imádtál
Emberi értelmes mivoltodból kihaltál
Üresen kongva szólnak hozzád az utcák
Elhagyottan kiáltanak sötétlő árkádok terek
A smaragdnál is sötétebbre szennyezted az isteni eget
Fénylő kékségéből lett fenyegetően rettenetes
Se csillagok se Hold se Nap
Csak barnán borongós sárgás árnyék-zuhatag
Matat az embernesz nélküli csendben
Néha meg ajtócsapódás-rémzajok visszhangoznak megsüketült füledben
Vagy netán újraindult valahol egy rég kikapcsolt gép?
Programja előbb-utóbb úgyis lejár
Aztán az is kész…
Hát látod?
E tárgy-, és gép-törmelék
Örökkévalóság hited helyett
Mily halálos magasságba emelt!
Felmentetted magadat önmagadból
S lettél javaidban dúsgazdagon szegény
Téboly-tudatba zuhanó önleépítő lény
Technoevolúció-szerencsétlenség
Különös észrevétlen flow-fertőzöttségben
Auto-kiborg tudatban tántorogsz
Biológiai lény vagy mechanikus vezérléssel
Egykori természetes agyad tetszhalott
Giorgio de Chirico: A nagy metafizikus
„Ezért, ha közületek valakire rájön a szellentés, nincs miért szégyenkezzék. Egyikünk sincs vasból. Én bizony nem ismerek nagyobb gyötrelmet, mint ha vissza kell tartani. Ezt az egy dolgot még Iuppiter sem tilthatja meg nekünk…
Ha pedig sógorostul jön, odakinn minden készen áll: víz, éjjeli és a többi apróság. Higgyétek el nekem, ha a bélpuffadék az agyvelőbe száll, egész testünkben vizenyősödést idéz elő. Sok emberről hallottam, hogy így pusztultak el, mert maguknak sem merték az igazat bevallani.”
Íme a nagy „metafizikus!”
Elszellentve magát a felszínre bukott
Kiderült a technokrata elme hullafoltos
Az élet világában gyilkos és anakronisztikus
De már késő…
Az élet szívét vágtad át
A μετα és a φυσις csodáját
Az értelmessséget a gyönyörűséges σοφια világát
A Homo sapiens kiteljesedését, az εντελεχεια útját
Helyette bűzös véres vírusos halálokat osztottál
Míg végül a szellem nagyjaiból épített máglyarakásnál
Őrültségeidbe magad is belepusztultál…
Vajon meddig lesz még életnek hívott vesszőfutás 2021 után?
„Tekintettel a civilizációnk pragmatikusabb és materialistább orientációjának súlyára, nem tűnik paradoxnak egy olyan társadalmi rendszer kialakítása, amelyben a szellemi életet élő személynek nincs helye a nap alatt. Író, gondolkodó, az álmodozó, költő, filozófus anakronisztikus figurákká válik, kihalásra és földi eltünésre ítélve, mint az ichtiosaurusok és a mammutok.” (Giorgio de Chirico: „Hebdomeros” /Επταμερος/. John Ashley bevezetőjével. Paris 1929. Editions du Carrefour).
