Farkas István: Mit szeretnék?

Tehát, mit is szeretnék?
Hogy senki se kényszerüljön (még kevésbé kényszerítse valaki/valami) arra, hogy kizárólag a percről-percre való fizikai túlélésre összpontosítson, hogy maradjon ideje is, kedve is, ereje is más, számára lényeges dolgokkal is foglalkozni. Ez persze mindenkire vonatkozik, így a művészetekkel foglalkozó személyekre is.

Hogy a művészetekkel foglalkozót senki és semmi ne korlátozza/korlátozhatja abban, mit is fog tenni, hogyan is fogja ezt tenni; hagyják őket önmaguk

kiválasztani/eldönteni ezt; hogy ha valamit megalkottak-teremtettek egyenlő lehetőséget kaphassanak, hogy ezt meg is tudják mutatni a világnak (gondolok ezzel arra. hogy ne mellőzék őket automatikusan, megfontolás nélkül a képtárakból, hangversenytermekből, színházakból, könyvtárakból, nyílt térségekről semmilyen, az alkotást nem befolyásoló kifogásokkal, vagyis a mérce a minőség legyen, de ha EMIATT nem tudnak bejutni valahova, senki se gátolhassa meg őket, hogy más helyen próbálkozzanak.

Hogy a nyilvános, közvetett közlés lehetősége (katalógus, hanghordozó, könyv vagy közlöny stb.) ne a kifizetődéstől (profitabilizmustól) vagy a vásárlási divattól (konzumerizmustól) függjön csak, hanem egy meghatározott minimális példányszám megjelenését az illetékes szerv legyen köteles pénzelni közpénzes költségvetésből (ha ennél a mennyiségnél többet szeretne valaki, a különbséget más forrásokból lehetne beszerezni) – végül, az így megjelentetett művek egy (egyetlenegy) bemutatóját a fent említett illetékes szerv legyen köteles megszervezni, pénzelni, az alkotóval való egyeztetés révén.

Szerintem ez az út járható lehetne, mert így kapná meg mindenki az első lépés egyenrangú esélyét, a többi meg már az alkotó és a mű erejétől/minőségétől függne elsősorban.

Farkas István és Oláh Károly