Földi Erzsébet: Mit szeretnék

Talán visszaemlékezni, hogyan jutottam el idáig.

Kisgyermekkorunkat versek, mesék szegélyezték. Édesanyánk esténként, elalvás előtt, vagy téli délutánokon az eleven tűz fénye mellett fejből mondta-mesélte a kis szövegeket. A sokszor hallottakat mi is megtanultuk és volt rá példa, hogy kijavítottuk az olykor más fordulattal előadott történetet.
Családi könyvtárunk szerény volt. Pósa bácsi Az én Újságom több évfolyamos gyűjteménye, Mühlbeck bácsi Meséskönyve, egy gót betűs, német, képes vadászati kalauz, Petőfi összes versei és Arany válogatott költeményei képezték.
Idővel a Meseország kapuja, az Ezeregy éjszaka legszebb meséi, a Hetvenhét magyar népmese, a Történelmi regék és mondák, Zmaj gyermekverseinek magyar fordításkötete, a Gyerekek, madarak, állatok bővítették az állományt.
Amíg nem ismertük a betűket, a felnőttek olvastak fel nekünk a könyvekből, de miután az iskoláskor magával hozta a betűk ismeretét, az olvasás és írás tudományát, magunk is elboldogultunk a szövegekkel.

A könyvvásárlás ritka vendég volt. Leginkább a könyvesbolt kirakatában csodáltuk meg az újdonságokat. Tudtuk, hogy a könyvek nyomdában készülnek és kiadóvállalatok termékei. Az újvidéki Testvériség-Egység, a szabadkai Minerva, később az újvidéki Forum foglalkoztak magyar nyelvű könyvkiadással.
Ezeket a kiadványokat Szabadkán elsősorban a Napredak könyvkereskedésben, Mirkónál lehetett beszerezni. Az ő szakmája hivatás volt, mert nem pusztán könyvkereskedő volt, hanem ihletett könyvterjesztő.

Az olvasás-írás összetartozó folyamatok, most mégis külön szeretnék írni az egyik, majd a másik ágról.

A meseolvasás korszaka után érdekes módon mindig egy meghatározott könyv indított el az újabb írók, témák, tartalmak irányába.
Tulajdonképpen Lev Kasszily Hókirálynőjével vált szenvedélyemmé az olvasás. Az orosz tél szépsége, a hó tiszta, csillogó fehérsége adta a történet hátterét, ami vonzó volt számomra. Ekkor kezdődött a pöttyös-, majd a csíkos sorozat lányregényeinek korszaka, amiből természetesen nem maradhatott ki a Pál-utcai fiúk sem, hiszen szinte felnőtt férfiak hazaszeretetével, becsületével védték grundjukat és egymást.
Dumas Három testőr, Húsz év múlva és Bragelonne vicomte regény-trilógiája kitekintés volt a világirodalom felé s a francia középkor elvarázsolt. Sok Dumas regényhez hozzájutottam, így tovább folytattam az ismerkedést a Valois és Bourbon királyok korszakával, Párizs rejtelmeivel. Olvasmányélményeimet színesítették a mozikban vetített kosztümös, középkori témájú francia filmek, Jean Marais főszereplésével, ami adalék volt a lovagkor romantikájához.
Csupán néhány év, s a gimiben már a magyar- és a világirodalom klasszikusai is beléptek az életembe.

Rátaláltam Passuth László Lagúnák című regényére. Stílusa, nyelvezete kapcsán közel került hozzám. Szerettem leheletes leírásait, amelyek a történelmi hátteret és az emberi kapcsolatokat egyaránt ködökbe burkolták. Regényei közül minden hozzáférhetőt megvásároltam.
Életem egy jelentős fordulópontján kezembe került Szabó Magda Az őz c. regénye. Lenyűgözőnek tartottam a tartalmat, a regény építkezését, s ennek értelmében az ő könyveit kezdtem olvasni, vásárolni. Életem egyik nagy vágya volt, hogy találkozhassam vele élőben, ha csak egy üdvözlés erejéig. Sajnos, ez nem történt meg.
Egy újabb fordulópont okán úgy éreztem: nincs mindig idő arra, hogy regényeket olvassak, ha a megbillent egyensúlyt irodalommal akarom egyensúlyozni. Megfelelő hangulatú verssel ezt könnyebben elérhetem. Ekkor fordultam a költészet felé.
Kosztolányi Téli alkony c. verse megrajzolta a városrész téli képet, ahol születtem, s ahol tizenöt évet éltem, nagyon boldogan. KD rajongóként, a magam egyszerű módján kutatni kezdtem, nagy-nagy szeretettel…
Minden érdekelt: élete, munkái, történetei, Szabadkán, Budapesten, Európában…
Tisztelegtem sírjánál a Fiumei úti sírkertben és családjáé előtt a Bajai temetőben…

Az írás a másik ág, amiről beszélni szeretnék.

Első dicséretes írásom harmadik elemiben született, amikor az ötös osztályzat mellé szöveges megjegyzés társult: „Szép munka! Különösen az utolsó mondatod tetszett.” Emlékszem a mondatra: „Azután még nézegette, igazgatta és a helyére ment.” (A megelőzőleg lezajlott apró eseményt kellett lefogalmazni. A flaneltábla áthelyezését szokatlan helyéről a szokásosra osztálytársnőm végezte el.)
Hetedik osztályban járási írásbeli versenyen első díjat nyertem.
Az irodalmi pályázatokon gimiben is szerepeltem, többször sikeresen.
Az írás azért volt más, mert adott címre a magam gondolatait szőhettem szövetté. Szerettem írni. Magát a tevékenységet és a tartalom rögzítését egyaránt. Jó volt a csönd, ami körülölelt, a néhány perc, amíg elképzeltem a munka tartalmát, menetét, szerkezetét, s amikor hozzáfogtam, szinte siklott az iron a papíron.
Szerettem az iskolai és házi fogalmazásokat, a dolgozatokat, később a beszámolókat, az érettségi házi és iskolai írásbelijét, még később a szemináriumi dolgozatokat, a diplomamunkát. De írtam bármit: lapokat, leveleket, olykor mások helyett is. Legalább kétszáz – egyenként nyolc-tizenkét oldalas, apró gyöngybetűs – levelem leendő férjemnek küldtem a katonasághoz.

A pályaválasztást az anyagi háttér befolyásolta. Újvidék, a magyar nyelv és irodalom, esetleg az újságírás nem volt elérhető. Támogatással mehettem volna színházrendezői szakra Szegedre, amit érzelmi okok miatt nem kívántam vállalni. Szabadkán viszont megnyílt a Tanárképző Főiskola és sorsom eldőlt: általános iskolai tanár leszek, magyar és szerbhorvát környezetnyelvi szakosítással.
Tanári pályám Csantavéren kezdődött, majd öt év után a szabadkai Zmaj-ban folytatódott, ahol harminc éven át dolgoztam.
Itt külön szépséges feladatom volt az iskola Évkönyvének vezetése. A szövegeket kézzel, apró nyomtatott betűkkel és szeretettel róttam, rajztehetség híján pedig applikációkkal díszítettem. (Egy örökérvényű, miniatűr példányt elkészítettem magamnak is, emlékbe, amikor nyugdíjba vonultam.)
másik külön feladatköröm volt alkalomszerűen üdvözlő-, vagy búcsúbeszédeket írni: elsősök fogadása, nyolcadikos ballagás, ünnepköszöntő, nyugdíjba vonulás, és végső búcsú esetén.

De az igazi írás indíttatása kisgyermekkoromhoz fűződik. Nagypapáimat sajnos nem ismerhettem, viszont mindkét nagymamám élt. Ha ünnep vagy egyéb látogatás kapcsán találkoztak, meséltek egymásnak életükről, s a sok kis epizódból teljes történetek fonódtak. Szívesen hallgattam a múltról szóló elbeszéléseket és mindet elraktároztam a szívem mélyére, nem sejtve, hogy kincseket őrzök.

Legelső írásom még nem a régmúltat idézi. Fiam születésekor elhatároztam, hogy megpróbálok minden apróságról beszámolni, ami jövendő éveit kíséri. Két-három megszakítás ellenére emlékek, jegyzetek, fotók segítségével visszamenőleg sikerült megörökítenem történetét tizennyolc éves koráig.
Következő jelentős írásom házasságkötéséről szólt, a budapesti polgári és a szabadkai templomi esküvő és lakodalom tervezése, szervezése, kivitelezése kapcsán.
Unokám születésekor már volt gyakorlatom, hogyan kössem össze az időszakos találkozások boldog eseményeit, hiszen olykor ők jöttek Szabadkára, máskor én utaztam Budapestre.
Kisgyermekkor címmel állítottam össze a könyvecskét, amit fényképekkel illusztráltam, sötétkék bársonyba köttettem, aranybetűs felirattal…
A három könyv után elhatároztam, hogy nem hagyom abba a munkát, hiszen annyi mindenről írhatnék… Sorrendben következtek: Családi szakácskönyv, Szabadka és Palics régi képe, Anyai ágú felmenőim, Apai ágú felmenőim, Férjem felmenő, végezetül a saját életem története 1993-ig…
A magam életrajzában helyet kaptak az iskoláztatásom során megismert tanítóim, tanáraim portréi is.

Ha említettem is valakinek, hogy írok, mindig hozzátettem: belső használatra. Nem volt szándékom kiadni semmit. Kezdő kötetemhez előszót írtam, abból való a mondattöredék: …” Hátha lesz a jövőben valaki, akit úgy érdekel a múlt, mint engem” … Csak ezért, és csupán kedvtelésből írtam.

Aztán Kosztolányi-kutatásaim során segítséget kértem valakitől, akivel az ismeretség során szóba kerültek írásaim. Úgy vélte, érdekes témák akadnak köztük, érdemes lenne próbálkozni megjelentetésükkel…

Kedves Erika,

Most, amikor befejezem a visszaemlékezést, mert bemutattam a hosszú utat, hogyan is jutottam idáig, hogy a polcon sorakozó kötetecskék írásrészletei a Szövet és olykor a Családi kör oldalán, a nyilvánosság előtt megjelentek, szeretném Önnek (Önöknek) megköszönni a bátorítást, az irányítást, a segítséget, a figyelmet, a megértést, a munkát, az időt, a türelmet és az elfogadást, amivel ismeretségünk és együttműködésünk kezdete óta megtisztel.

Vannak időszakok, amikor problémák adódnak, vagy épp hiányzik az ihlet és üresjárat van. Ilyenkor egy régi ismerős próbál a távolból észérvekkel hatni, hogy összeszedjem magam. Nehéz dió, mert nálam az érzelmek korbácsolják, vagy csitítják a hullámokat…
Persze, a megjelent írásokon túl, akadna még néhány, amelyekkel talán lehetne valamit kezdeni…

Szeretettel és köszönettel…

Földi Erzsébet

Földi Erzsébet legutóbb a Szöveten: