Home / Esszé / Földi Erzsébet: Karácsonyi capriccio

A behavazott udvaron szüleim ügyködtek s a nyárikonyha ajtaja a tél ellenére nyitva állt. A pillanat tört része alatt odafutottam, de a küszöbön megtorpantam a szokatlan látványtól. Két szék közé helyezett seprőnyél-rudakon zsinegre erősített aranydiók sorakoztak. Anyu máris kiparancsolt a helyiségből. Ha kérdeztem is valamit, a válasz homályos volt, az élmény túl rövid és hamarosan szertefoszlott.
Később, a karácsonyfa csodái között aranydiók is sejlettek, de akkor eszembe sem jutott, hogy ilyeneket láttam előbb a kiskonyhában. Majd sokkal később, amikor a mesék fonala szakadozni kezdett…

A karácsonyi előkészületek időszakából leginkább a nagytakarításra, porcelán- és üvegnemű átmosására, s az aprósütemények készítésére emlékezem. Utóbbi formák, színek, ízek, illatok kavalkádja volt. Gurábli, diós stangli, házilag nyújtott diós-, mákos rétes készült, esetleg zserbó. A finomságok nagy tálakon a hűvös, belső szobába vándoroltak, s a szekrény tetején várták az ünnepet.

December 24-én a szentestei menü elkészítése került sorra.
Előző este bekészítették a lisztet, hogy átlangyosodjon, majd kovászt tettek. Hajnalban történt a dagasztás, kelesztés. A nagykalács és a guba ugyanabból a tésztából sült, csak a négyes fonatú kalácsot háromszor megkenték felvert tojással, hogy szép pirosbarnára, fényesre süljön.
A böjtös bableves szép lassan főtt a tűzhelyen, végül kisült vajjal rántották be s ez adta meg neki azt a jellegzetes ízt, amit évközben soha máskor nem tapasztalhattunk.
Délután kezdődött a paprikás lisztbe panírozott halszeletek sütése, s az illat elválaszthatatlan része volt az ünnepi alkonyatnak.

Szüleim gyermekkorában még szalmát tettek a szentestei asztal alá, hogy így emlékezzenek a jászolban fekvő kicsi Jézusra. Az aprónép örült a zizzenő, illatos, aranyszálak gomolyának, jó játék volt belefeküdni.
A mi gyermekkorunkból elmaradt ez a szokás, nagyanyánk asztmája okán.

Az asztalt szépen megterítették. Asztaldísz volt a piros szalaggal körbekötött, frissen zöldellő búza, közepében szál égő, fehér gyertyával. Tányéron alma, dió, fokhagyma, mellette méz, mézespálinka.

Mi a belső szoba felé füleltünk, mikor halljuk meg az angyalka ezüstcsengőjét, amivel jelzi: ott a karácsonyfa! Talány volt számunkra, hogyan került be a feldíszített fácska a két ablak közötti asztalkára,
a nagy falitükör elé. Szerény volt, számunkra mégis maga a Csoda.
Később, a meseköntös eltünedezett és rájöttünk a megoldásra. Helyszűke miatt a kiskonyhában feldíszítették, s onnan egy rejtett tapétaajtón át vitték be a belső szobába. Ám emlékszem egy másik alkalomra is. Anyu szellőztetés ürügyén a kisszobában egy nagy pokróccal betakarta még a fejünket is, meg ne fázzunk. S akkor a ránk boruló sötétben hallani véltünk valami halk, ezüstös koccanást…

Szenteste a csengőszó jelzésére kigyúlt a fény a belső szobában és beléphettünk a Karácsonyi Csodák birodalmába…
A karácsonyfa csodái szép, kézzel festett üveggömbök voltak: havas fenyőágon egy szál égő gyertya, behavazott falucska házai ölelésében kicsi templom, ablakaiban tompa fények világítottak. Egy kis csengettyű, egy tornyocska. Ezek voltak a hívságos ékességek. A többi mind egyszerű, hagyományos: arany- vagy ezüst diók, szaloncukor, felfűzött füge, kekszkarikák, papírkosárban csücsülő mogyorók, spárgával átkötött néhány narancs, esetleg sztaniolpapírba csomagolt csokifigurák, gyertyák, csillagszórók és a mindent sejtelmesen burkoló angyalhaj…

Akkoriban nem volt divat az ajándékozás. Ajándék volt maga az ünnep: a kinti fehér hóbunda, bent az eleven tűz, a meleg, a lámpafény, a család, a szeretet s az ebből fakadó öröm.

A karácsonyi vacsora mézespálinkával, mézbe mártott alma-dió-fokhagymával kezdődött, ezt követte a bableves, a mákosguba, majd a sült hal, foszlós kaláccsal. Tálban befőttek, tányéron aprósütemények képviselték a desszertet.

Angyalszárnyak surrogását véltük hallani a levegőben.
Az éjféli misére igyekvők menete kígyózott a frissen hullott, puha hóban. Az asszonyok nagykendőbe burkolódzva, a férfiak meleg kabátban, csizmában, kalap- vagy süveggel, kucsmával a fejükön rótták az utat.
A kémények békésen pipáltak a szállongó hóesésben, az ablakokból szelíd, sárga fények szűrődtek ki a csillogó, fehér világba. A templomból hívó harangszó szállt, a kórusban felcsendült a Csendes éj…
A templombelső derűs hideget lehelt, fenyőillat áradt, az égő gyertyák fényköre sugárzott s a Betlehemet üde búzakoszorú vette körül.
Mise után az emberek igyekeztek jó meleg otthonaikba. Faluhelyen, ahol már karácsony előtt megtörtént a disznóvágás, a templomból hazatérők megkóstolták az „angyali” (főtt) kolbászt.

Karácsony első- és másnapja a templomban kezdődött. Az emberek szívvel-lélekkel énekelték a legszebb karácsonyi dalokat: Menyből az angyal, Ó, gyönyörűszép, titokzatos éj. Édesanyám kedvence a Csordapásztorok volt…

Karácsony napja friss menüvel folytatódott: aranysárga húsleves, házi metélttel, szárnyaspecsenye befőttel, nagykaláccsal, másnap viszont szárnyaspörkölt, házitésztával, savanyúsággal.
Egyszerűbb torták is készültek: diós, mogyorós, csoki- vagy kávékrémmel.

Az ünnep lényege mára nagyrészt külsőségekben nyilvánul meg, színek, illatok, formák, ízek hordozója.
Belső tartalmában, a mélyén még mindig a régi értékek adják meg az igazi fényét: a szeretet, a békesség, az emberiesség, a családi együvé tartozás lángjai. A pislákoló lángocskák ápolásra szorulnak, ezeket táplálni, szítani kell, nehogy kihunyjanak, végleg kialudjanak.

József Attila Betlehemi királyok című verse elénk vetíti azt a régi karácsonyi éjszakát, amikor Kisjézus megszületett, és a csillag vezette imádására a messziföldi királyokat, akik hittek benne.
A világ egyre inkább távolodik ettől a feltétlen hittől, békétlen, szeretettelen, gyakorta embertelen.
Két másik költő idézetével várakozom a karácsony felé vezető ösvényen.
Mécs László A királyfi három bánata c. versének sorai költői kérdés, amely tovább gondolva választ is tartalmaz:

„Az egyik bánatom: miért nem tudja látni
egymást a sok ember, a sok-sok királyfi,
úgy, ahogyan anyjuk tudja őket látni?”

Ady Endre Karácsony c. verse forró óhajtást küld az Ég és a Föld felé:

„Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra…”

Földi Erzsébet legutóbb a Szöveten:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük