VERS

Nagy Valentina: Mennybéli testőreim

Húsz éve két mennybéli testőr
az én őrangyalom,
hozzájuk fohászkodom kétségbeesett napokon,
ők egyengetik előttem az utat, mikor
kilátástalan a holnap.

Hiszem, távozásuk korai oka,
hogy mellettem legyenek angyalként,
olyan helyzetekben, ahol emberi valójukban
esély nincs,
szakadó, villámokkal teli éjeken,
felkészületlen vizsgák és ellenőrzőknél,
mikor csak ők és én tudtuk, hogyan sikerülhetett,
mikor a volánt helyettem fogták, mikor a gázpedált
ők uralták,
mikor annyi rossz történik a világban,
ők őriznek engem, szárnyaim fogják,
és körvonalaik rajzolódnak előttem
nagy lépéseknél egy-egy életszakaszban,
és nem zargatnak, csak mikor egyedül vagyok
a láthatatlanból meg-meg simogatnak.

Már kifakult szemük színe,
ritkábban, és csendesebben hallik
emberi hangjuk
fülemben, csak a szép emlékek
színezik ezt ki,
ilyenkor az egész múlt jelenben megélve
oly’ mesebeli.

Nagy Valentina verse korábban a Szöveten: