várárkomban megpihent az élet
körbelengi az ébredés gőze
nézem ahogy lassan széjjelszéled
majd remegve megkérdezem győz-e
vagy örökre ő marad a vesztes
elpihenve álmos mocskos lápon
míg fülébe a csönd ordít reszkess
ő vissza is kérdez én hogy látom
nem felelek csak állok a hídon
kis részvéttel nézem kínzott testét
azon gondolkodom hogyan bírom
ha rám omlanak majd mind az esték
visszatérek hát inkább a várba
s az életet várárkomnak alján
hagyom megyek tovább arra várva
mikor zuhan a végtelen fal rám
Csikai Gábor verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?