Amire vágyom, nem kevés,
legyen néma, rövid a szenvedés.
Legyen fekvőhelynyi tavasz,
ölelésnyi nyár,
villanás a zöldből,
fényszilánk az égboltnyi örökből.
Legyen az élet csendes ősz,
lombhullatós, merengős,
legyen csikorgóan kék a tél,
fázzon meg jól, aki él.
Legyenek zajos napok,
fényben úszó városok
acélhajói a távolban vonuljanak,
legyen minden horizont színes kirakat.
Ha mindez véget ér, legyen emlék
a lázból,
amikor ki se mozdulok már a házból,
csak merengek hulló levelet számoló
szememmel,
így menjek el,
homályba aludt tekintettel.

Lövei Sándor verse legutóbb a Szöveten: