VERS

Varjú Zoltán: Még várat magára

Manapság, életveszélyes dolog,
Az egyenes, a kritikus gondolkozási mód.
Ha nem vagy hajlandó meghajolni,
Megpróbálnak megtörni vagy
Elhallgattatni különböző eszközökkel,
Ha már megvásárolni és megzsarolni
Nem tudnak téged semmivel. De nem
Érik be ennyivel, mert úgy gondolja
Mind: „Aki nincs velünk, az ellenünk!” –
Miközben az igazi ellenségük, valójában
Senki más, mint csakis önmaguk
.


Még várat magára az ébredés,
Még váratnak magukra az angyalok.
Túl nagy lett a sokk, és túl sok lett
Mára; a rettegés, a félelem-harag,
A kínzó fájdalom, és a beteg lelkeken
Kéjesen ül asztalfőt, a gyűlölő-gyáva.
Lárva létük, ma bebábozódni látszik,
Arra várva, szárba szökkenhessenek
Végre, hisz, elvégre ők uralkodnak
A sokaság fölött. Maroknyi pondró
Tapos sokakat sárba, pedig, még lábuk
Sincs, nemhogy szálfaderék gerincük.
Így volt ez régen is, csak egyenesebb
Volt a játszma, akkor az „ordasok”
Nyíltan vállalták a mibenlétüket.
Miattuk adták oly sokan a vérüket,
És könnyeikkel áztatták boldogan
Szülőföldjüket. Hitték, majd jobb
Lehet, és elmúlik egyszer minden
Szörnyű őrület, amit az ordasok szórtak
Szerteszét, mint a gyilkos, gyűlölet-
Magvakat, amelyek indái fojtanak
Meg jobbakat, elvéve mások életét.
Mondhatnám, ezzel el is mondtam
Nektek, ezen szörnyű dolgok lényegét.
De nem hiszem, hogy értenéd mit
Érzek én, ha most el nem mondanám: –
Mit érzett az, akit kétszer vittek el
Messzire, ezzel köpve rá az élet, jó nagyot.
Egyszer, nem volt elég „jó magyar”.
Megjutalmazták érte jó hamar és…
Marhavagonokba zárva indult el
A félhomályba. Igen, másodszorra
Meg, Ő volt nekik „túl magyar”, de
Semmi baj, a jutalom, akkor sem
Maradt el csupán az izmus az,
Ami változott, nem pediglen a bűzös
Marhavagonokra kárhozott. Ezt a terhet
Víve vállamon, Én emelt fővel vállalom,
Hiába ér ezért engem bármi gyűlölet.
Hiába gondolják ma jó sokan, ők
Azok, akik ítélkezhetnek mindenki,
És mindenekfelett. Nekik hasztalan
Mondanám: – A sírgödör, édes egy
Komám, téged is eltemet! Oda, nem
Vihetsz magaddal kincseket, se eszmét,
Ott, nem véd téged magasztaló óda,
Semmilyen nyáj vagy vérre szomjazó
Gyilkos horda. Ott, egymagad leszel,
Mit se számít, miben-kiben hiszel vagy
Nem hiszel semmiben. Maradjunk
Ennyiben: – Még várat magára az ébredés,
Még tombolnak a hamis szívű angyalok…

Varjú Zoltán verse legutóbb a Szöveten:

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .