Márkus László: valakit valamit mindig várunk

megváltót vagyont szeretőt
csalatkozásainkat vágyunkkal tápláljuk
hamis próféciákat követve tévúton tekereg az elme
idegpályákon száguldó neuronokból
menny és pokol vetül házimozink falára
nézők színészek vagyunk epizodisták és statiszták
közben főszerepet játszunk
életünk legtöbbször abszurd dráma katarzis nélkül
oly ritka a lektűr a vígjáték a bohózat ritka kincs
fásultan várjuk mit hoz a holnap
melyben billegünk a csónak ki van szolgáltatva a folyónak
partjai ködbe borulnak
hiába nyílik sikolyra ajkunk nyálkás sellőkezek betapasztják
megváltás ha jön a hajnal felcsendül a madár kardal
az aranyszínbe forduló tájban
mifelénk mégis csak szürke hétköznapok járnak

Márkus László verse legutóbb a Szöveten: