VERS

Márkus László: no lassan indulni kell

komótosan lépeget a hívogató fény felé
vergődik vakító vonzásában bár árnyék van elég
mindig is fényre vágyott mert jórészt árnyékban élt
elméje reluxáján csak fénycsíkok szűrődtek át
zebraszín vágyai egyszerre voltak vidámak és komorak
egy nagyfülű kisfiú élénk fantáziával
szürke proliudvar fogságában álmodott
esőerdőt sivatagot szavannát
bodobácsok tarka csordáit terelgetve
mire észbe kapott átgázolt rajta az élet
fogságba ejtette a kor most ceruzát hegyez
hogy lejegyezze tucatsorsa érdektelen stációit
a tartozik rovat rövid a követel túl hosszú
ezzel örökre adós marad a sors
mégsem rosszkedvű tudja érzi reméli
ott túl a fényen valaki várja

Márkus László verse legutóbb a Szöveten: