Szente B. Levente: Láttam az angyalokat mibennünk

(„Ahogy botorkálunk
a honnan felöl a semmibe
megkérdezzük halott mestereinket
miféle lét e lét…” – Gacsályi József: Későesti kérdések)

az én poklom ne képzeld el
alighogy elmondom úgyis szertefoszlik mind –

felszíne szépen ívelt opálos ég
gödre gyémánt feketeszén

ott szuszog benne
benne minden tüzek parazsa

a messzi mélyen odalent névtelen szikrák születtek
öreg volt mind és fénytelen és elhagyatott mint én

ki csak álmodni tudott a régen szárnyaló csillagokkal
járt-kelt fel s alá – tenyerében puha rét

valahányszor látom amit megmagyarázni sem tudnék
láttam az angyalokat mibennünk

agyamban felsír a szikla-görgeteg a sok apró színes kavics a kövek
vadul rángatózó patakok folyók felett bennem ifjú agg kínja nyög

csak a szél tud ily sima arcot szeretve feledtetni
a szebbnél-szebb ráncokat végig járni

szótlan álmodva a csöndben suhanó pipacsot a zöldarcú felhőket
és repülni kék égnek és szállni egymás körül

ahogy évszakok köré az idő néha letérdel emberibb lehetne a szó
szekrényben a szép ingek a kabát és azok a titokzatos zsebek

összefüggését tekintve
ma csak álmok jönnek – kedvesem – halk zene szól

hol vagyunk mi kérdezed
hiszen a fényképek se –

Szente B. Levente verse legutóbb a Szöveten_