Nem akarok búsképű lenni,
jobb a vidám, vagy a közömbös arc,
a bánatot a gyanú körbe lengi,
a puszta rosszkedv is kudarc.
De folyton vigyorogni sincsen kedvem,
a mosolygást nagyon utálom.
Mért kéne mindig minden tetszen?
A hazugság rég nem szokásom.
Ha nincs ok örömre, nem teszek úgy,
minthogyha minden rendbe lenne.
Nézésem így is nagyon elvadult,
járásom szomorú és duzzogó,
de nekem örömöm van benne,
mintha érvényes volna még a szó.
Vörös István verse legutóbb a Szöveten:
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
