Karcolni látszik bőrön, hasít, rezdül,
éppen csírázik, mikor a sejtés megül benne,
ahol fény vetül, árnyként tapad a falra
a magtalan jövő.
Eső készül, de a földbe döngölt szavaktól
a tavaszszínű vágyak
kies földbe hullnak.
Látni kezd a látó,
süketbe ajtót nyitnak a szavak,
és a sebhelyek, miket elfedett az álom,
béklyót horgolnak ránk.
Tóth Gabriella (Toga) verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?