VERS

Márkus László: mint füst illan el a lét nyomában pernye hull

életünk idézőjeles monotonitás
legfeljebb emlékeinkben fénylik fel egónk
lényünk megkopott
szikár felkiáltójeleinket pohos kérdőjelek váltják
zárójeleink mind megfakultak
figyelembe rég nem vesszük őket
amire oly büszkék voltunk
auránk alig dereng nem tölti be a teret
térölelő lépteink csoszogóssá válnak
ereinkből vér helyett savó csöpög
pont nem kerül már mondataink végére
vesszők választják el történeteinket
nincsenek jó és rossz dolgaink csak szamárszürkék
a hömpölygő idő nem különül napszakokra
nyavalyáinknak mindegy nappal vagy éj
pultosok helyett patikusokkal haverkodunk
fogunk helyett protkóhoz verjük a garast
a központi kérdés már nem benzines vagy dízel
hanem melyik vérnyomáscsökkentő a menő
világunk lassan naftalinillatba süllyed

Márkus László verse legutóbb a Szöveten: