Rigó Tibor: Ne keress

Utamat járom már
ne keress
vízmosta
zöld mohás sziklák többé el nem rejtenek
ledobta törött csontú terhét
magáráról
a megrepedt fakereszt
benned élek most újra
mint Isten egyszülött
szent fia
azt mondják az vagyok
pedig mennyi testvért szülnek
nekem a vajúdó
szürke hályogos szemű hajnalok
a gondterhes éj
telített fekete méhe
az is csak én vagyok
a Nap melengető fénye
a mérgezett föld hervadó virága
tudd
mind én vagyok
ne keress hát többé a sziklasír
vaksötét mélyén
mert tudnál
és láthatnál
csak hinni már
ne félnél
ó nem várom el
hogy elmerülj
néma tóvizem
hínáros mélyén
örök kitagadott vagyok
bár jól esne kis figyelem
mikor száraz kaviccsal töltött
békétlenséget zörgő
vak lelked
igényli a Napot
ha ablakot nyitnál
tudnád hogy
te sem vagy
még
halott.

Rigó Tibor verse legutóbb a Szöveten: