VERS

Kiss Tamás: „KOLLÁZSEMBER” – mobil költemények –   Feltámadás

                                                      nELLIS látomása

Nagyon sárga a Nap
Benne egy madár, egy fehér madár szál, száll és száll
Megérintő, belém égő sugarak látnak, éreznek engem
Mint én őket
Szárnyaló galamb hozza felém a csillogó, fényes pásztákat
Minden nyaláb millió kis madárkát számlál
Általuk él a fény
Zúdulás van
Nkemözönlik a Mindenség, hatalmas orkánoktól kergetve
De ez csak előszele valaminek, ami mögötte van
Ami hajtja, űzi, egyre gyorsítja
Borzong egész valóm, mosolyogva ringok
Aranypászták csóváin úszok, ami fenntart, repít
S közben magamtól is száguldok
Egyre jobban kitáruló végtelen kékség felé
Majd hirtelen fényes tisztaságba jutok
Mely, mintha pofon vágták volna, arcgenezis-orgiába torkoll
Megtelik mindenféle nyúlós, repülő, szürkés orr-szem-száj-koponya-fül és agytömeggel
Tülekedés-halmot szülve a végtelen térnek
Valami ostobaság-ciklon törhetett be
Miközben a megsokszorozódó fejek hirtelen vedleni kezdenek
Levetve bőrüket, csupasz koponyákká lesznek
Golyózápor-morajjal vágódva egymásnak majd szerteszét
Véres-sebes jajhullám-örvények ajzódnak
Jéghideg borzongás-üvöltésekkel töltve
Kilátástalanná téve minden láthatárt
Ütésektől vonaglom…
Vörös égtengerré olvadnak a koponyák
Aztán köd és tisztulás…

Embercsoportok, mint hangyák zajongnak a földön
Éppen keresztre készülnek feszíteni valakit
Talán engem is?
Hupogó kalapácszaj övez
Kezeimen, lábaimon lyukakat üt valami gyilok
Felordítok, aztán
Időszakadás…
Homokszemcsepergés…

Lankás táj, kék ég, szélben zsongó fűcsomók
Nyugtalanul mocorogva tétovázó emberekben
Zajokká váló halk suttogás motyog
A dombtetőn valaki áll
Halálsápadt, mezítelen, vérpatakos testrom
Hátán ormótlan keresztet tartva nem magáért zokog
Csak áll egyenesen, mint megbabonázott cövek
Tekintete örökkévalóság-teljesség, barna nyugalom
Aztán egyszer csak megáll az idő
Hogy az erőszak végleg itt maradhasson
Ahogyan megáll a szél is egyszer
Devasztált sziklaormokon

Felfüggesztődik az értelem-történelem
Kizökken magából Az Ember, az egykor isteni
NEM
        érzi magában már megadatott lét-természetét
NEM
        okosodik, inkább okoskodik
NEM
        úgy szeret mint hajdanán, hanem csak „lazán”
NEM
        tudja igazi önmagát, feledés-lénnyé vált
NEM
        tanul az ölés-inger leigázásáról, csak prédikál
CSAK
        van, mint egy bepiszkolt, szennyezett tócsa-nyom
MELY
        kristálytiszta vízre vár
POSZT-humán maradvány…
Szétbombázott élet-. és épület-romokon…
Kimerevített nemlét-örökkévalóság

2022. március 23-án.

 
(Szerző, „A kollázsember” című regényének szövegeit kombinálva, mintegy mobilizálva önti azokat líraibb formákba, melynek során új szövegek, értelmezések születnek.)

Kiss Tamás sorozatának előző darabja a Szöveten: