Lövei Sándor: Mennyi élet

Mennyi élet lehet még bennem,
s hány múltba révedő pillanatot
szerettem,
a percek felröppenő madarak,
nem térnek vissza, ha meghallják
az elfelejtett szavakat,
az égen örvénylő kékség utánuk
a térség,
szárnyaszegetten csak engem kísért
az öregség.
Mint elfolyó víz után,
foltokban a tócsák,
összetört tükrök a régi évek,
kit látnátok, ha belenéznétek,
én már idegen arc vagyok,
semmibe tekintő réveteg, vén,
a múltamnak nem kellenék.
Előre nézek,
a homály tartományait kutatom,
ami a hátam mögött van, feladom,
nézek a tájba, a zölden ködös árba,
a folyton kavargó zivatarok világába,
ott talán egyszer még feltűnik egy örvény,
szárnyakból
hófehér szerelvény,
elmúlt perceim szökevény madarai,
ha meglátom őket, tudni fogom,
nem múltam el hiába,
tiszta volt és szabad
életem sirálya.