Lövei Sándor: Hegyről lefelé

Velem együtt lassulnak a fák,
fújtatva futok a lejtőn,
kaptató patáimról lehullott a patkó,
s nem marad utánam semmi maradandó.
Ügetni már nem fogok
felfelé a hágón,
lefelé tart velem az út,
hűsítő kút.
Patakmosás a vágyam,
a kilátót a csúcson
régen sem kívántam.
Hajszám lassan véget ér,
a völgyben, mint a vízér,
lüktet a szívem,
ló mivoltomhoz híven,
állva halok meg.
Elborulok, mint az omlatag szikla,
beterítem a mezőt,
fűszálak között találok
temetőt.