miután a szellők elfújták naivitásunk fehér
tollait másképp néztünk egymásra másképp
érintettük a bőrt lezuhant a madártávlat a felhők
pihesúlya nehéz lett és szertefoszlott a repülés
illúziója miután a lángok elégették naivitásunk
fehér tollait savas gyomrunkban a pillangóink
szárnyán lyukak nőttek torkunkban feltorlódtak
a vádak jobb volt ha nem mondtunk ki semmit
sem jobb volt nem tudni hogy emberszagunk van