Lövei Sándor: Tavaszi madár

Tétova álmaimba
belekalapál a fakopáncs,
rám uszítja az erdőt a szél,
felriadva kapom össze magamat,
bezöldül az ablak,
a folyosón fák szaladnak.
Félig még álmodom,
hideg csapvízbe mártózom,
ébred bennem a didergő lélek,
élek,
mályva tüzeskedik a balkonon,
lángoló szirmoktól izzik az erkély,
reggel van,
te is kiröppentél,
messze jársz,
mire én
a kertig elérek,
türelmetlen, rügyezésbe feszülő fák
kisérnek.
A felhők sárgája elönti a szemem,
lüktető vérrel telve
az ágyból kikelve
repülnék én is,
gömbvillámok a fecskék,
csivitelő tető felettem a kavargó lég,
a levegő is ég.
Nem kívánnék mást magamnak,
mint hogy elröppenjek szabadnak,
feslő bibének,
virágporos szárnynak,
bárminek, bárhová,
tavaszi madárnak.

Lövei Sándor legutóbb a Szöveten: