másodperceket markolok percekké
tremoros kezemből kihull a lényeg
mi lepottyan hangyák hordják szét
a fészekükben meglapuló gondolat
áldást dajkál milliom új élet pezseg
míg a felszínen vegetáló perpatvar
szétrugdalja isten gondosan vetett
igéinek semmibe vett erőfeszítéseit
ajtóm huzat csapdossa kint és bent
párás délelőtt igéz háborús tavaszt
Márkus László verse korábban a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?