PRÓZAIRODALOM

Turóczi Ildikó: Anna

Anna gyereket nevelt. Nagyon jól akarta tenni. Hibátlanul. Anna érezte, hogy túl fiatal még, nincs minden tudás birtokában. Játszóterezni, körhintázni remekül tudtak, de úgy érezte, hogy elmarad az esszencia. Arra gondolt, hogy a tudás megszerezhető. Könyveket vásárolt, tanulta a nevelést. Aztán gyakorolta, amit megtanult. A gyerek intelligens volt, és nagyon türelmes. Mígnem egy szép napon megunta, és imígyen szóla: élhetnénk Gordon nélkül? És Anna megértette, hogy a gyereknevelés, az egy kölcsönös esemény: ő a gyereket, a gyerek őt. Fellélegzett: az élet könnyű és szép.
Anna tudta, mi a halálfélelem. Nagyon beteg volt, halálraítélt. Elhitte, hogy ez a sorsa, és megbénult a tehetetlenségtől. Aztán elég bénán élt egyik naptól a másikig. Nem tudta, hogyan kell felkészülni a halálra. Könyveket vásárolt ismét, de nem jutott el semmi a tudatáig. Az is megbénult. Mígnem egy szép napon, egy egész falunépe imádkozott érte a vasárnapi misén – fohász az Anna egészségéért. Anna érezte a fohászt és meggyógyult. És azt mondta a gyerekeinek: az élet valóban szép.
Anna nagyon szerette az ünnepeket. Legjobban a karácsonyt. Ilyenkor volt a legünnepibb a lelke – persze a maga módján. És nem értette, miért éppen ilyenkor érkeznek életébe a leggonoszabb dolgok. Már nem vásárolt könyveket, mert a karácsonyról szóló könyvek nem írnak gonosz dolgokról. Ehhez viszont neki sem volt elég tudása. Elbizonytalanodott. Nagyon. Mígnem ajándékot kapott, ami arról szólt, hogy ő a világ legtutibb anyja. És Anna megértette, hogy karácsonykor nem történnek gonosz dolgok.
Anna azt hitte, sokat tud az életről. Mígnem kiderült, hogy nagyon sokat nem. És ez valami nagy örömmel töltötte el. Valóban, mondta, az élet valóban izgalmasan szép.

Turóczi Ildikó legutóbb a Szöveten: