VERS

Tiba Patrik: Az éjszaka hangja

Olyan sötét, vágott, sablonos.
Nem, ez csak az utca.
Mamám dinnyés pólója.
Szottyadt, kopott, dohos.

Sündisznó a kertek alatt.
Zörgő bokrok, bomló lelkek
hűtlen egymásba kívánkozó testek.
Ez is, mint minden. Avar.

Hajnali három.
Simuló testek, csendben a kocsiban.
Részesei a kárpitnak, egymásnak meg a huzatnak.
Távoli álom.

Én meg most itt vagyok. Magam.
Arc nélkül. Több sort nem bír el a hiányod,
sem az üresség. Vajon mitől fél az ki szabad?

Ha asztronauta lennék azt mondanám hogy csak nézz,
de nem. Én csak én vagyok, te meg te voltál.
Tátott szád között lenni a sóhaj, befelé meleg kifelé hűvös lenni.

Tiba Patrik verse legutóbb a Szöveten: