Varjú Zoltán: Lélekabortáció

Kósza angyalok súgnak fülembe dallamot
holnap még élhetek csak addig
még kicsit meghalok benned száll a szó
tova a néma ajkamon a némaság
neszez most vetek belétek jó magot
sárguló papírlapot szerez a kéz
leírja azt amit ma gondolok mi fáj
mi nagy öröm tetézne bánatot
szül a mostoha aki talán elvetél
mert tudja jól a magzata már
rég nem él a gondolatban fájdalom
a kín meg ostorozza szüntelen a seb
sekély ha mély csak húsig ér a szív-
burok reped tovább csupán amíg
élvezi a főgonosz hogy ettől
görcsbe rándulok addig a kés
húsba vág és nem vitás a magzat
exitál a test a lélek semmi már
hiába gondolom vagy gondolod
az isten megbocsát neked nekem
ahogy leírva olvasom: –

Kérlek, hidd el! Tényleg nem tudom…

Varjú Zoltán verse legutóbb a Szöveten: