PRÓZAIRODALOM

Juhász Zsuzsanna: Beszoktatás

Hát dobhatnának egy kis pénzt ennek az anyának. Az állam, az önkormányzat, a civilek vagy a jobb sorsú anyák. Hogy a gyereket ne kelljen óvodába vinnie. Vagy legalább a pszichológusok szólalnának fel, hogy igenis vannak olyan gyerekek.
Akik tönkremennek a korai közösségbe hurcolástól. Mert láttam ezt a kisfiút is, kicsike-vékonyka volt. Olyan, pont olyan kicsiben, akit majd felnőttként is megtalál minden rossz. Mert hajlamos rá, hogy lásson, hogy meglássa a rosszat.
És már itt is van. Milyen kicsi, de szobatiszta, érzékeny, finom lelkű, és nem akar bánatot okozni. És ül a nyuszin, azon a kék nyuszi formájú kerekes izén. És megy előre, lefelé. Komoly, fehér márványarccal az őszi permetező esőben. És nem akar megfordulni, pedig kellene, mondja az anyja. Az óvoda az ellentétes irányban van. A gyerek meg billeg, ahogy a lelke is, előre-hátra. Magától dehogy fordulna, de anyját is szereti. Hát marad benne a helyzetben, az ő csöpp kis helyzetében, feszül hátra és hajlik előre. A néma, mozdulatlan motoron, és mozgásával nyomja, töri az altestét. Okozza a fájdalmat magának,s mivel, mondom, pelenkátlan. Pokoli fájdalmat okozhat magának.
Miközben szokja, hogy az élet valami ilyesmi, szenvedés és szenvedtetés. Hogy muszáj, hogy fájjon valami, hol neki, hol pedig másnak. De annak, akivel ő szerető viszonyban van. Ami megérthetetlen persze először, még másodszorra is. De aztán megszokja, hogy üt vagy ütik gyorsan, és megy tovább az élet. Ahogy már rúgja is neki az anya, hogy vagy megfordulsz magadtól, vagy felemmellek. És akkor oda persze a jó, a megegyezésen alapuló kapcsolat.
De legalább nem ordít, mikor emelni készülnek őt, csak kitátja a száját. Ami tele tán kiflivel. A hallgatásért cserébe dugdosott falatkákkal.
Ahogy majd ő is, a csöpp fiú, maga is szájon át fogja vigasztalni magát.
És persze, hogy elhízik seperc alatt.

Juhász Zsuzsanna prózája legutóbb a Szöveten:

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .