GALÉRIA,  PRÓZAIRODALOM

Varnyú Kristóf: Az első és utolsó szerelem (I.)

   Liza olyan tini volt, aki az apjához kötődött nagyon. Mindent vele beszélt meg. Az apjának néha már rá kellett szólnia, hogy ez női téma, beszéld meg anyáddal, én nem vagyok benne jártas. Viszont a szerelmeit mindig vele tárgyalta ki.  Azt mondta neki, hogy az az igazi srác, aki nem az arcába vigyorog, hanem csak olyan huncutul, olyan fél mosollyal jelez neki. Addig Liza ilyennel nem találkozott.

Egyik nap Liza és az anyja, Kata, kaptak egy telefonhívást. Apja külföldi útra ment. Aznap kellett volna hazaérnie. Egyik útitársa hívta fel őket, aki nem más volt mint Andor, Liza nagybácsija. Azt mondta, azonnal menjenek a határra, mert Dénessel, Liza apjával, nagyon rossz dolog történt.  A határőrök a csomagtartó kinyitására kérték, mint az a  határon az szokás, amit ő meg is akart tenni. Amikor kiszállt az autóból hirtelen összeesett, és meghalt. Nem volt idős ember, infarktus végzett vele.  A mentők sem tudtak rajta segíteni. Liza és Kata végigzokogták az utat. Nem tudták elképzelni, hogy mi lesz velük ezután.  Odaérkezve Liza megpillantotta földön fekvő apját, letakarva a mentőautó mellett. Odarohant. Sírva ébresztgette, majd ő is összeesett, és őt is kórházba kellett a mentőknek szállítaniuk. Neki, szerencsére, csak annyi volt a baja, hogy sokat sírt, kimerült.

Az anyuka nagyon erős volt, de ő is napokon keresztül sírt. Nem tudta, hogyan fogja egyedül eltartani Lizát és önmagát. A lányt másnap kiengedték a kórházból. Elbeszélgetett vele egy pszichológus, valamint az orvos is azt tanácsolta, hogy ha úgy érzi, nem tudja feldolgozni az esetet,  vegyen részt egy kezelésen, ahol heti több alkalommal is tud beszélni szakorvossal. Inkább ott szeretett volna lenni a temetésen. Úgy gondolta, segíteni fog. Ez így is volt. Kata vette át az apa helyét Liza életében. Ez nem volt mindig prolémamentes. Liza belépett a kamaszkor legcsodálatosabb időszakába, méghozzá abba, amikor megjelennek az első igaz szerelmek, először vágyik komolyabb kapcsolatokra a fiatal. Sokszor volt az, hogy elment bulizni, késő este ért haza, és Kata ilyenkor nagyon agódott érte. Liza ekkor már 17 éves volt. Az apja nagyon hiányzott neki, és soha nem felejtette el azokat a tanácsokat, amelyeket adott neki, hogy milyen a legjobb pasi a számára.

            Liza hétköznap délutánonként nagyon unatkozott. Meghallotta, hogy a falujukban van amatőr színészklub, amelyhez csatlakozott is. A klubban egyetlen fiú volt, akit nem szeretett senki. A lányok sem szerették, meg nem is akartak vele nagyon társalogni. Csak azért engedték, hogy közöttük üljön, mert nem akarták, hogy kilépjen a csoportból, ugyanis néha kellett a fiúszereplő. Meg hogy legyen kit piszkálniuk. Valójában voltak olyan napok, amikor jól érezték magukat a társaságában, de volt, hogy nagyon idegesítette őket. Arról a fiúról, akit Kolennak hívnak, az egész faluban azt pletykálták, hogy meleg. Ő ennek nem szentelt külön figyelmet, mert azt gondolta, hogy mondjanak, amit akarnak, ő tudja, amit tud. Valóban nem tetszett neki egy lány sem a csoportból. Addig a percig, ameddig Liza be nem lépett az ajtón. Mondjuk akkor sem rögtön, hisz nem a külső a legfontosabb. Az is fontos, de fontosabb, hogy a lány mit mond, a viselkedése, hogy tudjanak beszélgetni, legyenek közös témáik, hasonló típusúak legyenek, sokkal fontosabb, mint hogy egy lánynak nagy didkói legyenek meg nagy feneke. Na mindegy. Lizát viszont megütötte az első szerelem pofona. Először érezte az úgynevezett szomorú izgulást, meg a lepkéket a gyomrában. Először történt meg vele az, hogy nem tudott elaludni, mert nem tudta kiverni a fiút a fejéből. Küldött jeleket. De azok a jelek úgy sorakoztak, mint a kislibák. Kolen egy nyugodt, visszahúzódó srác volt, nehezen nyitott mások felé. Lizával viszont volt ideje beszélgetni.

            Liza és Kolen ismerték már egymást előbbről. Kolen barátja, Dávid  Lizával is barátkozott. Vagyis kis ideig egy pár voltak. Ekkor még nem gondolkodott semmilyen kapcsolatban, és ezért nem érzett semmi komolyat Liza iránt. Egy alkalommal, beszámolót készítettek Dáviddal – ez már akkor volt, amikorra Dávid és Liza szakítottak –  a tanulás befejeztévek bringázni mentek. Liza háza felé vették az irányt, aki pont az erkélyen beszélgetett a barátnőjével. A fiúk megálltak. Liza behívta őket, a kertben ültek le. Kolen feszült volt. Viszont Dávid nagyon könnyen elengedte magát, és még pizzát is evett. Kolen ,,nem volt éhes”, Lizát figyelte. Ez egy meghatározó pillanat volt Kolen életében, mivel itt ismerte meg Lizát közelebbről, és rájött, hogy nagyon értelmes lány. Melesleg nem is csúnya, szóval gondolt rá.  Az esemény és a következő találkozásuk között egy év telt el.

            Másnap színészpróba volt, és Kolennak nagyon jólesett az, hogy Liza szívesen beszélgetett vele, és közel engedte magához. Liza megtudta, hogy Kolen pirográfiával foglalkozik, nagyon megtetszett neki ez a hobbi, és érdekelte, hogy hogyan működik ez a dolog. A fiúnak pedig az esett jól, hogy valaki érdeklődik hobbija iránt, és tud mesélni róla valakinek. Liza ekkor szeretett bele Kolenba, és Kolen ekkor szeretett bele Lizába. Liza elmesélte, hogy nagyon szereti a verseket, és hogy sok szavalóversenyen volt már, amelyeken nagyon jó eredményeket ért el. Ezt Kolen már tudta, mert a magyartanárnőjük folyton dicsérte.

            Pár hét telt el mire Kolen bevallotta Lizának, hogy fontos neki. Liza olvadozott, és ő is elmondta, mit érez. Szóval Liza és Kolen így jöttek össze.

Liza, mikor Kolennal először találkozott a színészpróbán és rámosolygott, akkor rögtön tudta, hogy ő lesz számára az igazi. Pont olyan huncut mosolya volt, mint amilyet az apja emlegetett. Biztos volt benne, hogy az igazi.

            A második próba előtt Kolen egy másik asztalnál ült, és zenét hallgatott. Liza kivette  füléből a fülhallgatót, és belehallgatott a zenébe, érdekelte, mit szeret. És tetszett neki  zenei stílusa. Beszélgetni kezdtek arról, hogy milyen előadóktól hallgatnak zenéket, és némelyikbe bele is hallgattak. Kolennak is tetszett az, amit Liza szeret, viszont voltak köztük olyan zenék is, amelyek nem annyira jöttek be neki. Ezek inkább metál számok voltak, de Liza kedvéért szívesen meghallgatta.

            A próba után elmentek sétálni  a parkba. Élvezték egymás társaságát, és minél több időt akartak egymással tölteni. A parkban, a szabadságszobor körüli lépcsőkre ültek le, és itt szotyiztak. Kolen itt csókolta meg először szerelmét. Valójában neki is ez volt az első csókja   életében,  Lizával tanult meg  csókolózi, nagyon jólesett neki. Olyan furcsa, bizsergető érést érzett az egész testében, amit nem tudott körülírni. Kimondhatatlanul boldog volt, mert azt hitte, hogy soha nem lesz barátnője, és már eltervezte, hogy papnak megy. Ez a gondolat rögtön kiment a fejéből az első csók után.

            Három hét múlva derült ki, hogy Lizának van egy másik udvarlója is. Az a fiú úgy volt a dologgal, ,,attól, hogy van kapus a kapuban, még lehet gólt rúgni.” Viszont Kolen féltékeny volt, mert Lénárd sármosabb, helyesebb, szebb, okosabb, és úgy érezte, Liza is kacsingat Lénárd felé.

            Elég rossz tapasztalatai voltak ezzel a dologgal, mivel a szülei azért váltak el, mert anyja megcsalta apját, és ez nagyon hamar kiderült. Mégpedig úgy, hogy egyik nap elmaradt az utolsó két órája a suliban, és előbb ért haza, mint ahogyan az anyja gondolta. Kolen nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Nem tudta eldönteni, megmondja-e az apjának, vagy megvárja azt, ameddig az anyja bevallja. Hosszas gondolkodás után arra jutott, hogy nem fogja elmondani, viszont jeleket fog küldeni.

Az anyja igyekezett leplezni, de látszódott rajta, hogy valami nincs rendben. Feszült volt. Kolen   a szobájába ment. A szobájának az ajtaját olyan erősen vágta be, hogy az apja rögtön rájött, valami nincs rendben.    Bezárkózott a szobájába. Nem akart kimenni vacsorázni sem, mert nem tudott volna úgy az apja szemébe nézni, hogy közben hazudik neki egy ilyen fontos dologról.  Felrakta a fejhallgatóját, és maximum hangerőn bömböltette a zenét, hogy ne hallja az apja és anyja hívásait.

Folytatjuk

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .