Nyílnak a panelok szép libasorban,
Lapított fejbúbjuk tornyot remél!
Pusztul a vágyam, a földi virágom,
S szökken a szó, a szíved szeretné!

Szállna a szél, de egy fa átkarolja,
Lombos hajába most csókokat rejt.
Lelket gyógyítgat a Nap koszorúja,
S rég volt szerelmet is, életre kelt!

Kikelet, madárszó, mikor hiányzol,
A nincsben énekem a legszebb lesz!
Halott szerelmünk hozza az új ágat,
Megváltó, megtartó fény közeleg.

Mert ébred a város a nagy zsivajban,
Minden megújul, tán még szívem is.
Élő a vágy, mint fenn az égvilágom,
Göncölszekéren majd hozzád elvisz!