A cikk kritika, ismertető – azoknak szól, akik olvasták a könyvet és látták a filmet. Nem kedvcsináló és nem reklám. Spoilert tartalmaz.
Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek. Fordította: Csonka Ágnes. Libri Kiadó, 2019.
Ahol a folyami rákok énekelnek (Where the Crawdads Sing). Amerikai bűnügyi thriller. Rendezte: Olivia Newman. 2022.
A feminista rálátás nem tartozik értelmezői szempontjaim közé, az Ahol a folyami rákok énekelnek, Olivia Newman 2022-es filmjének recepciója mégis előhívta bennem azt a felvetést, hogy a befogadói sikerlisták (például: Mafab.hu) élén szerepelő alkotás kritikai elutasítása nem független a női irodalomról szóló sztereotípiáktól.
Mint távoli párhuzam, a Good Will Hunting, Gus Van Sant 1997-es rendezése jutott eszembe. A Newman-filmet fanyalogva dicsérő ismertetők és az alapját szolgáló sikerkönyvvel, a másodrendűként kezelt bestsellerrel történő összevetések nyomán viszont arra az elhatározásra jutottam, hogy mielőtt magam is írnék róla, el kell olvasnom Dalia Owens 2018-ban (magyarul Csonka Ágnes fordításában 2019-ben) megjelent könyvét is.
A bostoni egyetemen takarítóként dolgozó Will Hunting (Matt Damon) problematikus, a törvénnyel is többször összeütközésbe kerülő fiatalember kedvtelésből old meg olyan speciális nehézségű matekfeladványokat, amelyek ismert tudósoknak, például Gerald Lambeau professzornak (Stellan Skarsgård) és munkatársainak is fejtörést okoznak. Sohasem járt egyetemre, bántalmazó nevelőszülőknél telt a gyermekkora, így az sem valószínű, hogy elit, a jelölt készségek fejlesztéséhezt alkalmas középiskolába járhatott. Végtelenül magányos és dühös zseni, aki esténként néhány barátjával lóg a környező bárokban és kocsmákban. Ugyanakkor rendkívül olvasott és tájékozott. Filozófiai és gazdasági ismereteit autodidakta módon szerezte. Újabb garázdasága elkövetését követően, amikor egy rendőrt is megüt, már nem tudja kimenteni magát a bíróságon, ahol letöltendő börtönbüntetésre ítélik. Csak Lambeau professzor – aki véletlenül rájött, ki fejti meg tanszékén a megoldhatatlannak tűnő feladatokat – közbenjárására helyezik feltételesen szabadlábra. Ezek között szerepel, hogy részt kell vennie a kutatócsoport munkájában és pszichiáter (Robin Williams) segítségét kérnie. A kritika nem vetette föl anno, hogy a valóságban, tehetséggondozás és magas szintű tanulmányok hiányában, szinte biztosan elkallódott volna zsenialitása. Viszont a Lápi Lány, vagyis Kya (Daisy Edgar-Jones), az Ahol a folyami rákok énekelnek című, négymilliós példányszámban elkelt bestseller, illetve az adaptációja révén készült mozifilm főhősének felemelkedését több kritikus is képtelenségnek gondolja. A huszonötéves korára szakavatott ornitológussá, biológussá lett lány, aki több sikeres könyvet ír a láp kagylóiról és madarairól, csak egy napot volt iskolában: írni és olvasni barátja, Tate (Taylor John Smith) tanította meg. Széles körű természettudományos ismeretek birtokába közvetlen környezete megfigyelése és tanulmányozása útján jutott. Bizonyos tekintetben még a kutató biológussá lett és a doktori értekezését író fiatalembernél is többet tud az ökoszisztémáról. Valószínű ugyanakkor: ha a gyakorlatban keresnénk hasonló példákat, többet találnánk, mint olyan esetet, hogy urbánus környezetben kallódó, szociális értelemben lecsúszott fiatal önképzéssel matematikai absztrakciók megértésére alkalmas elvont gondolkodásra tett szert.
A könyvet és a filmet elmarasztaló vélemények közös vonása, hogy kétségeik vannak a bestseller, illetve a nőinek nevezett irodalom értékét illetően. Utóbbit automatikusan giccses vagy melodramatikus narratívaként könyvelik el, míg a szórakoztató vagy a romantikus e felfogás szerint nem egy összetett jelenségegyüttes, hanem a magaskultúra alatt létező triviális része.
Jellemzője továbbá ezeknek az elemzéseknek, hogy felületesek vagy nincs érzékük az apró részletek, illetve utalások értelmezéséhez, valamint nem disztingválnak a könyv és a film hatásrendszere között. A kettő ugyanis másként színvonalas és értékes, mi több, az egyik színvonala egyáltalán nem feltételezi a másikét. Dalia Owens regényének elképesztő sikere azzal magyarázható, hogy egyszerre több olvasói réteget is képes megszólítani és elvárásaiknak megfelelni. Olyan sémákkal (is) dolgozik, amelyek nem igényelnek elmélyültebb figyelmet és megértést. Az ilyen típusú olvasó számára az Ahol a folyami rákok énekelnek egy romantikus szerelmi történet, annak példázata, hogy természetes jóság és kitartó munka révén a lehető legkilátástalanabb sorshelyzetből is ki lehet emelkedni. S noha kényszerhelyzetek, mint amilyen itt Chase (Harris Dickinson), a tehetős családból származó, népszerű sportoló erőszakossága, lesodorhatják a főhőst az erkölcs és törvény útjáról, valódi bűnösségére soha nem, vagy csak – mint a könyvben és a filmben – a halála után derül fény.

Az Owens-regény párhuzamosan futtatja a kettőt, azaz az elbeszélés aktuális idejét jelentő bűnügyi sztorit és a gyanúsított Lápi Lány, Kya–Catherine Danielle Clarke felnőtté válásának történetét.
Időben az ötvenes-hatvanas években vagyunk, méghozzá az amerikai Délen, ahol épp csak megrendülni látszanak az apartheid tartópillérei. A könyv valamennyivel több figyelmet irányít erre a társadalmi anomáliára, de elsősorban – miként a filmben is – a számkivetettek sorsközösségének képezi alapját. A családja által magára hagyott, a település lakói által kirekesztett, vadembernek tartott Kyát ugyanis gyermekkori barátja, Tate mellett nyíltan csak egy fekete kereskedő házaspár, Mabel és Jumpin’ támogatja.
A regény több támpontot nyújt ahhoz is, hogy elhiggyük, egy nyolc-tízéves gyermek szülői és közösségi gondoskodás nélkül, pusztán a természet lehetőségeire támaszkodva is életben maradhat. Vadonc, de az alapvető szociális készségeket mégis elsajátító felnőtt nővé válhat. Az elbeszélés ugyanis részletezőbb igénnyel tárja fel előttünk, hogy a bántalmazó és szenvedélybeteg apa – mielőtt végleg eltűnne – mégiscsak megtanítja a kislányt a horgászás és a kagylógyűjtés módszereire. Anyjától, aki gyermekeit is hátra hagyva menekül a férj brutalitása elől, a konyhakertészet alapjait sajátította el. Fiatalabb bátyjától pedig a lápi tájékozódás és az önvédelem készségeit tanulta meg. Apránként az is kiderül, hogy Berkley Cove lakosai közül valójában csak néhányan – a klasszikus sablonnak megfelelően: a gazdagok és a képmutató szenteskedők – tartoznak a kifejezetten gonoszak és fajgyűlölők közé. A többiek titokban még segítették is a Lápi Lányt. Például a vegyeskereskedés alkalmazottja a visszajárónál mindig több aprót adott vissza a pénzérmék névértékét még nem ismerő kislánynak. A gyámügyet képviselő hölgy, bár egyszer észrevette, hol rejtőzködik, nem árulta el férfi kollégájának. A tárgyalást vezető bíró, amikor egyesek tiltakoznak amiatt, hogy a fekete házaspár a fehéreknek fenntartott részen foglalt helyet a teremben, kijelenti: az ő bíróságán mindenki oda ül, ahova akar.
A figyelmes regényolvasó előtt hamar egyértelművé válik, hogy a Lápi Lánynak mégiscsak lehet valamilyen szerepe az őt kihasználó, átejtő, de volt kedvesével továbbra is követelődző és agresszív Chase halálában. Kya ugyanis nem sokkal a férfi gyanús belesete (lezuhant a tűzoltótoronyból) előtt újra találkozik első szerelmével, Tate-tel, aki az est hűvösében rátukmálja vörös gyapjúsapkáját. Ennek szálait találják meg aztán a nyomozók a halott szerető dzsekijén, ám az igazságügyi szakértő nem tudja kizárni annak lehetőségét sem, hogy azok sokkal, akár évekkel korábban is oda kerülhettek. Az elbeszélő és az olvasók azonban tudják, hogy a sapka egészen a közelmúltig Tate-é volt. A védelem kezében erős ellenérv, hogy Kyának, aki az állítólagos gyilkosság éjszakáján bizonyíthatóan egy közeli városban, Greenville-ben tartózkodott, ha sikerült volna is onnan észrevétlenül, az éjszakai buszjáratot kihasználva visszatérnie Berkley Cove-ba, nem lett volna elegendő ideje arra, hogy leszálljon az eleve késéssel érkező járatról, visszatérjen a lápra, csónakba szálljon, megtegye az utat a tűzoltótoronyig, megvárja és megölje Chase-t, és még el is érje a visszainduló autóbuszt. Legfeljebb, ha kihasználja a tengeri áramlat sebességét, amit azonban a szakértők nem tudnak valószínűsíteni. Mi azonban tudjuk, hogy már korábban is próbálkozott az áramlat erejével. Még döbbenetesebb körülményre derül fény Tate apjának halála után, amikor a fiú halászbárkájuk kabinjában olyan madártollat talál, amely a tengeren nem, csak a lápi világban fordul elő. Lehetséges, hogy Kya nem is csónakkal, a lápon át, hanem más járművel és útvonalon közelítette meg a tűzoltótornyot? De akkor a tanúként beidézett halászok kit láttak a gyilkosság éjszakáján a lányéhoz hasonló csónakon a torony felé suhanni? Vajon Jumpin’-nel nemcsak a Chase miatti aggodalom mondatja, hogy pontosan tudni akarja, pártfogoltja mikor utazik el és érkezik haza a városból, illetve hogy el kell rendezniük ezt az ügyet? Csak a véletlennek tudható be, hogy Kya hosszú évekig távol maradó, tengerészgyalogos bátyja épp ekkor látogat több napra haza? Van-e a támogatás demonstratív kinyilvánításán kívül más jelentése is annak, hogy a főtárgyaláson mindannyian megjelennek, és közvetlenül a vádlott mögött, egymás mellett foglalnak helyet úgy, hogy Jumpin’ és Mabel még a feketékre vonatkozó előírásokat is megszegik? Képes volna-e Kya egy (csak) általa elkövetett gyilkosság lelkiismereti terhét teljes nyugodtsággal viselni, és a kihallgatás, illetve a tárgyalások alatt egyetlen egyszer sem meginogni?
Olivia Newman filmje a rejtélyes halálesetet feltárni igyekvő nyomozásra és a tárgyalótermi drámára fókuszál.
A már vizsgálati fogságba helyezett és megvádolt felnőtt Kya mondja el ügyvédje számára családi tragédiájának, a közösségből való kirekesztődésének, nehéz gyermekkorának és szerelmi csalódásainak történetét. Messzemenően nagyobb feszültségű cselekményvezetéssel köti le a nézőt, mint a regény, amit a társadalmi előítéletek és igazságtalanság erőteljesebb érzékeltetésével, a gazdag kapitalista és a szegény proli réteg közötti konfliktus gondosabb kifejezésével, a családon belüli erőszak, a női kiszolgáltatottság naturalisztikus ábrázolásával ér el.
A regény olvasójában valahogy fel sem merül Kya bűnössé nyilvánításának és halálbüntetésének lehetősége, míg a film nagyon is valószínűnek mutatja ezt a kimenetet. Hogy ez mégsem következik be, az Kya ügyvédje zsenialitásán múlik, aki nemcsak a vádlott kirendelt védőjének szerepét tölti be, hanem a kirekesztő és érzéketlen város élő lelkiismeretét is megtestesíti, szembesítve őket önnön gyarlóságaikkal: előítéleteikkel, mulasztásaikkal, hazugságaikkal.
Az irodalmi mű legsikerültebb részei azok, ahol nem a regényíró, hanem a zoológus Owen beszél. Nemcsak szemléletesen festi le előttünk a láp gazdag élővilágát, és avat be létezésének, ökoszisztémájának belső működésébe, de rá is vetíti azt az emberi közösségek szerveződésére. Kya látszólag teljes közönnyel követi saját tárgyalása menetét. Magában azonban az emberi magatartásokat tanulmányozza és fejti meg: tökéletes mintáit lelve meg ezeknek az állatvilágban. A bíró személye és viselkedése például a vezérhím szerepének felel meg, akit erőfölénye mentesít mindenféle külső dísz és manír alkalmazásától, míg a gyenge egyed (itt a vád képviselője) kénytelen körmönfont és hivalkodó megoldásokhoz folyamodni, hogy felhívja magára a figyelmet. Csak az állatvilág nőstényei között talál anyjáéhoz hasonló példát. Ott ugyanis előfordul, hogy az egyed szélsőséges esetekben, saját és a populáció fennmaradása érdekében feláldozza (magára hagyja) kicsinyeit – hogy később újabb, egészségesebb utódoknak adjon életet. Az anya esetére azonban ez nem vonatkoztatható teljességgel, ezért a könyvbéli Kya nem is képes megbocsátani neki.
Mintha a könyv erőssége épp az volna, ami a film gyengesége, illetve fordítva. Utóbbi eszköznyelve ugyanis nem mindig képes maradéktalanul megjeleníteni a szereplők lelkében játszódó pszichológiai folyamatokat, ám a talányok lebegtetésével, a titkok feloldatlanságával, a megoldások többértelműségével nagyszerű cliffhanger hatást ér el. A regénynarratíva viszont ezen a szinten bicsaklik ki végérvényesen. Az elbeszélő mindent helyretesz és leleplez. Tate és Kya a film szerint is együtt öregszenek meg, s az idős férfi itt is megtalálja felesége hagyatékában azt a kagylódíszes nyakláncot, amely egyedüli tárgyi bizonyítékként köthette volna Chase halálához. A láncot ugyanis Kya készítette és ajándékozta neki. A vád szerint csak a megalázott és sértett Kyának volt indoka levenni a halott férfi nyakáról. A nyomozóknak azonban nem sikerült rábukkanniuk. Tate a filmben is a vízbe dobja, de nem egészen azért, mint a regénybéli férj. Utóbbi a nyomokat igyekszik több évtized után is eltüntetni, előbbi a Chase-történetet akarja végleg lezárni és megsemmisíteni. A regénybéli Tate megdöbben a felismerés hatására, a filmbeli nem. Az előbbi nem tudja, legfeljebb sejti, hogyan halt meg Chase, utóbbi – mert a filmnarratíva nyitva hagyja ezt a kérdést – maga is lehetett a gyilkosa.

A Kortárs Online-on 2023. február 2-án megjelent cikk hosszabb, módosított változata:
https://kortarsonline.hu/aktual/ahol-a-folyami-rakok-enekelnek.html
Vélemény, hozzászólás?