2024.02.21.

SzövetIrodalom

A Szövet irodalmi, művészeti és közéleti magazin  legfontosabb célja, hogy teret és lehetőséget adjon íróknak, költőknek, alkotóknak: kezdőknek és ismerteknek, kívülállóknak és fő ízlésformálóknak, fiataloknak és időseknek

Kezdőlap » Sugár Dániel: Kísérleti hiányállapot (1.)

Sugár Dániel: Kísérleti hiányállapot (1.)

2 min read
fel akarok ébredni mert az elérhetetlen dolgok tükörtermében fekszem ahol minden vágyamból többet látok és úgy nyúlok előre hogy a kezem megtorpan a levegőben és nyújtózkodásaim százait látom hiába feléd lendülni

fel akarok ébredni mert az elérhetetlen dolgok tükörtermében fekszem ahol minden vágyamból többet látok és úgy nyúlok előre hogy a kezem megtorpan a levegőben és nyújtózkodásaim százait látom hiába feléd lendülni 

lehunyom inkább szemem hogy emlékezzek s festett gitárszólamok húznak piros-sárga csíkokat szemhéjam alján ahogy játszol színekbe borul a szoba és érzem ostromolják szempilláim redőit a dallamok hátha rád nézek végre de sokáig nem tudok mert úgy dobol belőlem a zene amit belém festesz hogy minden levegővételnél ki-be jár orromon az összekent falakról lepattogzó szivárványfüst

fel akarok ébredni

fel akarok ébredni de úgy kapaszkodom mégis az álom felé hogy a te arcod van varrva csukott szemeim mögé s amint elborít a sötétség te színekké és évekké nyúlsz bennem mintha már régóta egymás mellett haladnánk ott ahol úgysem érhetlek el

így megyek végig az életen s mindkét oldalt magas ódon épületek nőnek ki a sugárút gyökereiből az erkélyek üvegei és az ablakok egymásnak adogatják a fény rózsacsokrait ide-oda dobálva rejtjeleznek vele a párkányok peremén de villanások százai után haldokolni kezd velem együtt a nappal és így jön el az éjszaka mikor újra foszladozó emléked kísért s mikor felébredek a fény úgy húz csíkokat szempilláim rései közé hogy mielőtt kinyitom a szemem máris tudom hogy reggel van végre de hiába tapogatok körbe csak saját testem gőzének melegét érintem 

mégis várlak

mégis várlak és vonatok csúsznak el mellettem mikor jössz már az elé az ajtó elé akarok állni amelyiket te nyitod ki de egyre csak ismeretlenek szállnak le és a vonat rohan tovább tekintetemben utazik a sokvagonnyi ember félek ott vagy közöttük és máshová mész

valahogy mégis a peronon talállak azzal az egyetlen árva fénycsíkkal az államon mert a villanymotortól futó fények körén kívül a sötétség első árnyékában állok és hiába látlak felém sétálni tudom hogy az utolsó kabinlámpákkal együtt szöksz el tőlem át az éjszakán

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2021–2023 | SzövetIrodalom | Minden jog fenntartva | Newsphere by AF themes.