februári szél taszigál ólomlábú fellegeket
meg-megborzongva csóróként baktatok
de lelkem szárnyal így fentről szemlélem
modern bálványainkat kikre számolatlan
áldoz pénzt és drága időt e botor kor
megdőlt eszméken dicső és dicstelen múltunk
romjain vegetáló életeken tapodik a törtető elit
szerte a világban százezrek csellengenek
hazátlan árvaként köztük honfitársaink
kilátástalanságba hajszolva jobb sorsra békére
vágynak tál lencsére cserélve házat tanyát hazát
ám egyszer ha félve is megébred és lép ez a nép
Márkus László verse legutóbb a Szöveten:
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.