Csikai Gábor: Vázlat a létről

elvarratlan szálakat én nem hagytam az égen
mert remegésem már elmúlt elfújta a szégyen
álmatag és porlepte a vágy ami ébred a nyárban
annyira messze az éden még én ott sose jártam
fáradt hajnalokat hord szét ereimben a vérem
végre kitárja kapum s rám ordít most a szemérem
hószín rétegeket rak rám s tovasiklik a végzet
csendes vérzubogás a fülemből ennyi mit érzek
már nem esik le a csönd ujjamról mert sose volt ott
bőröm régi kinyúlt ruha mit lelkem fele hordott
létemnek tava ifjú nádait adja a tájnak
legszebb emlékek tépnek szét annyira fájnak

Csikai Gábor verse legutóbb a Szöveten:

Csikai Gábor: A fény titkai