A.Gergely András (1952-2023): Nézőszögek látókörben. Avagy fordítva is*

Közeledünk. Elsőül is a kötet vége felé, a sorba rendezett ünnepkörök és értelmezések körbezáródásának, az asztalra készített „gondolatmorzsák” begyűjtésének eseménye felé, de nem utolsósorban az ünnep jelentőségének megismerése, avagy beköszöntésének évnapja felé is…: „A pészah 2021-ben március 27-én estétől április 4-én estéig tart. Az ünnep időtartama nem mindenhol azonos, Izraelben hét, máshol nyolc nap. Ennek oka, hogy régen a Babilonban, Perzsiában élő zsidók számára nem tudták megbízhatóan hírül adni az újhold bekövetkezésének időpontját, így azok a biztonság kedvéért egy nappal meghosszabbították az ünnepet. / A pészah kettős gyökerű; egyfelől ősi pásztorünnepből eredhet, amikor a felserdült bárányok egyikét feláldozták; másfelől a kovásztalan kenyerek ünnepe, amely a tavasz beköszöntéről, az árpaaratás kezdetéről emlékezett meg. A bibliai időkben a két ünnep az egyiptomi szabadulás révén új jelentést kapott, majd eggyé vált, és ma a pészah elnevezés az ünnep mind a nyolc (illetve hét) napjára vonatkozik…” (Az ünnep ideje és tartalma, 65. old.)

S nem, egyáltalán nem zsidóságtörténeti ismeretterjesztő kötetet tartok magam elé. Még csak nem is regényes bővítményt, melynek az ünnepkör hírelése lenne célja. Elbeszélt látványtár ez inkább, vagy talán értelmező keretbe foglalt vallomásos műtörténet, esetleg táj- és műértelmezés-tár, mely az Isten, mint geométer címlapképpel indul és a Földközi-tenger keleti partjainak Jordánia, Szíria, Izrael térképével zárul. S közben a teremtett táj, az átélt idő, a szertartások és ünnepek térségi kultúrára (meg persze ezek európai örökségére) jellemző eseményeit követi kettős nézőpontból. A Látószögek… kötet kettős szerzői mű,[1] egyben párbeszéd-kísérlet is: „A szerzők két tudományterület képviselői, egyetemi oktatói: Izsák Éva geográfus, S. Nagy Katalin művészettörténész. Eltérő kulturális háttérrel, nagy korkülönbséggel, más-más publikációs jegyzékkel mit tudunk hozzátenni a művek értelmezéséhez, közvetítéséhez Abban reménykedtünk, hogy külön-külön és együtt olyan látványelemekre, szimbólumokra, jelentésrétegekre hívjuk fel a nézők, olvasók figyelmét, amik a festményeken belül talán elkerülte volna figyelmüket…” (3. old.)

Van ugyanakkor, aminek ismerete nemcsak annál intenzívebben hat, minél elementárisabb a befogadói élmény elé siető bemutatás, hanem éppen a meglepő kontextusok révén válik olyan kísérletté, melyben a műtörténet és az életművek historikuma gazdag univerzumban mutatja magát. A címoldali tervezett világ máris megtestesíti ezt a jelkép-gazdagságot, s a hét fejezet egyenként is az emberi térbeélés egzakt tartományai felől indul és érkezik meg a szakrális, vizuális, narratív és műélmény-fókuszált világokhoz, mindegyre a két szerző magánmonológja formájában. De a kötet szerkezete (mesés festmény-illusztrációk sorával, válogatott színvilágok szemfényvesztő összhatásával) a Föld mint teremtmény (mint a Nap harmadik bolygója, mint hiedelmek, vélekedések tárgya egyúttal) felől a közelítés intim őszinteségével halad „A világ legszebb tájképe”, Vermeer delfti látképe segítségével a teremtett világok „Nem létezik, mégis gyönyörű” univerzumán át a látványjelenségek művészeti témává válása és megjelenésmódjának a geográfiával, teremtéstörténettel, a világformálás és örökül hagyás legkülönb aspektusaival rögzült szimbolikus gesztusai fel. A címlapi aranyló-vörös alaptónusú kép tűz- és víz, vagy élet és holt kontrasztjával eredendően is úgy üzen, hogy mögötte az egzakt tudás, a mérnöki tervezés és a művészi kivitelezés metafizikai többlete képez szerves egységet. Az első kép Hold felőli Föld-nézete, majd Miró Vörös nap-ja és a hét fejezet mintegy a teremtés-szimbolika köré is kulcsolódó személyes műtörténet, az André Malraux-féle képzeletbeli múzeum látványtára felé kalauzol el. Így a Föld mint a makro-univerzum része (vélekedésekkel és hiedelmekkel, Földanyával és a világegyetemen belüli tónusokkal kiegészítve), meg aztán tájképi belső univerzuma Vermeer Delfti látképétől Proust világáig, (aki e kedvenc képén általa képzelt sárga foltról ír: „ez egy kis fal… sárga a színe… ferde tetővel van… értékes, mint egy kínai műalkotás”) annyiféle földi világ virtuális teljességét idézi fel, hogy abból már nem is jöhet egyéb, mint a festői belső táj, az univerzum ihlető hatása Farkas István tengerparti látványterén át a fény ünnepének hanukai jelentésteréig, onnan karácsonyig, az égi születés-tünemény karácsonyi élményéig, meg vizuális megjelenítéseinek gazdagságáig, majd Pészah szabadság-ünnepéig és az Olajfák hegyének Föld/Ég átmenetéig, melyeknek misztikus és szakrális tartalmakig az egyetemes fejlődéstörténet impressziója, genezise és végpontja is megfogható lehet szinte. Mindezek elsőbb Izsák Éva földtudományi-földrajzi-geofizikai tónusában, majd ugyanazon fejezeten belül S. Nagy látványtörténeti impresszió-gyűjteményében jelennek meg, egyszerre élve a látószögek kívülről, műveken és életműveken belülről, az átélés impressziójával hitelesített változataiban folyamatok és kölcsönhatások rendjébe szerkesztett képzeteivel.

Több mint izgalmas, inkább kihívó kísérlet ez, hogyan szól két tudás, hogyan képes egyazon tematika, más és más leírásmód, de mégis szerves egységre fókuszált tónus úgy felhangzani, ahogyan sem egyik, sem másik tudástudomány-terület nem szokta önmaga teljességét kiélni. „Évek óta beszélgetünk arról, hogy milyen fontos (lenne) a párbeszéd a természet- és a társadalomtudósok között, kimozdíthatna a holtpontról számos kutatási témát…” – fogalmazzák a felhangoló oldalon. S valóban, a kölcsönhatások nemcsak a sejtelmes derengés, hanem a fizikai miliő és a kreatív narratívákra épülő mentális világ találkozásairól, érintéseiről szólnak ebben az egységben. „Mi ketten sokat tanultunk az együttes munka során a két féle szakterület szempontjait egyeztetve. Reméljük, ez a kötet segítség a látszólag távoli, valójában egymást jól kiegészítő szakmák szempontjaival megerősített képelemzésekhez” – szól a körvonalazó előhangból. S valóban, a rálátás és belátás kettős tónusa megejtően sokat kínál ehhez a tudásközi találkozóhoz.[2] Nemcsak azért, mert az egyes tudás mindig élményhányaddal marad el a közöstől, de mert a megismerésen túli megértés felé vezető úton a látvány és az élmény érzékletességével segítenek emlékezni, ezáltal a látószögek kettősségét a sokpólusú és sokszínű világok felé terelni.

Az olvasói-lapozgatói élmény ugyanakkor a belátás és rálátás közötti tartományban mindétig a nézőszögek változását, a látókör pulzáló nyitás-zárását és a látószögek egymást is kiegészítő teljesebb mivoltát kínálják. Talán vizuális befogadásra közel mindenki nyitott maradhat, de amint szavakba kell formálnia impresszió, tartalom, lehetséges és valódi „közlés” egzaktumait, szinte úgy jár, mint irodalmi művek olvasói, kiknek érettségi tételbe kell szorítania befogadásra érdemes többlet-jelentéseket. A látószögek nézőpontjai és a térben földrajzi, időben szimbolikus tartalmak e diskurzusa viszont éppen a szemlélést, befogadást tekinti meghatározó célnak. Meg még valamit – ami nélkül még a befogadás is csupán illúzió marad: „Ünnepre készülünk. Lelkünket felöltöztetve emlékezünk a gondolatunkban létező történelemre, a hagyományok adta múltra. Tradíciók nélkül gyökértelen fák lennénk. Tudhatjuk azt, hogy értékforrásaink alapja Európában az erre épülő erkölcs és tudás. Európa nincs kereszténység nélkül, mint ahogyan nem létezik kereszténység zsidó örökség nélkül. Az elmúlt évi páros esszénkben Nagycsütörtök történéseivel és helyszíneivel a keresztény húsvétra emlékeztünk. Idén a zsidó húsvét, a pészah örökségéről írunk. Három fogalom határozza meg a zsidó húsvét ünnepét: szabadság, elkerülés, kovásztalan kenyér. A zsidó nép ezzel elutasítja a zsarnokságot és ünnepli a félelemtől mentes, szabad életet…” (65.).

Az átélt, a hagyományozott, az örökségként továbbadott ünneplés ezért is meghatározó része a látószögek kiteljesedése melletti nézőpontok lehetőségeinek. A kétszerzős dialógus valójában kifejezési kultúrák összhatása is. Földet méricskélő teremtéssel és a Teremtőt ünneplő elfogadással, szöveg és kép, teremtmény és élmény együttesében.

Egy pászkát tartó férfi, az 1739-es Koppenhágai Hagáda illusztrációja

[1] Kaleidoscope könyvek (7). Sorozatszerkesztő: Forrai Judit. Létra Alapítvány és Kaleidoscope Kiadó, Budapest, 2022., 94 oldal

[2] A kötet, hogy élmény-gazdagsága megosztható és emlékezésre érdemes maradjon, letölthető innen:

http://real-eod.mtak.hu/12251/

*A. Gergely András 2023. március 26-án küldte el a Szövet irodalmi, művészeti és közéleti magazin szerkesztőségének Nézőszögek látókörben. Avagy fordítva is című esszéjét. A szerkesztő két nap múltán jelezte vissza a kézirat elfogadásának tényét és a megjelenés dátumát, amire folyó év április 9-én került volna sor. A. Gergely András 2023. április 1-jén elhunyt. Utolsó, a Szövetnek szánt írásával tisztelgünk emléke felett.