/”Ami változik, megpihen.”/
(Hérakleitosz, Kr.e. 530-470)
Régmúlt történetek felhullámzanak,
Mélységek ezek, néha magasságok.
Egyre szebb, ami hajdan volt valaha,
Maradnak/szöknek mind a délibábok.
Mennyi élő jóság, mennyi bűn övez,
Térdepelve, soha meg nem hajolva!
Vetett rám az ég kenyeret, sok követ,
Átok és áldás, - együtt rajtam volna!
S rám találnak régen volt történetek,
Nélkületek, - mégis mindig veletek,
Vér/gyökér nyomán az ősökig érek!-
Megannyi bűn, de több talán a jóság,
Álmokba bugyolált vágyak, valóság,
Megbocsátást, csak Istentől remélek!
Balajthy Ferenc verse legutóbb a Szöveten:Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
