Sír az üres fészek, ha oly elhagyott,
Langy szemfödelet szellő tesz rája.-
Üres, és ami volt vissza nem kapod,
Nemzenéd, s szülnéd újfent világra!
A magány hagyatékán osztozhattok,
Egymástól, – egymás szívébe bújva!
Kivérzett éjszakák, fagyott nappalok,
Csend börtönéből nem szabadulnak.
Hol, álmodni s ébredni nincsen határ,
Bolygónk földkérgét átfúrja a madár,
Burokból lesz, bár a szárnya szurok!
Mégis mindig meleg fészekre vágyik,
Űrhonban egy Galaxis majd virágzik,
Nap szurkot olvaszt, s repülni tudok!
Balajthy Ferenc verse legutóbb a Szöveten:
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
