Varga Árpád: agónia
bár még negyvenszer sem
kerültem meg csillagomat
ez egyetlen uránuszi
évet sem jelent
az összes apám meghalt már
de a halált sajnálni csak
jótettek után lehet
mindenki úgy hiányzik majd
hogy félbehagyta a tervét
hiába van mit kenyérrel enni
ha épp nincs kenyér
nincs soha túl sok
nincs soha elég
és nincs többé kevés
a toboz is fából van
ám amint koszorúra tették
emberivé válik e rendeltetés
kis falatok jutnak
egy asztronautának
nehogy porszem kerüljön a gépezetbe
nehogy gondot okozzanak a morzsák
miközben habkönnyű kősziklák
súlytalanul szállnak
az ember által alig
ismert világegyetemben
árral vonul le a testem
torzul tőle s vibrál
halottként is nyomja egymást
egy halom hasított fa
feszültség szül szikrát
azután fénnyel a hő hamvad
a máris múló pillanatokban
permanensen s egyre jobban
rekordokat méricskél
az élők fonákja
utólag látszik úgyis
mi volt az a film elején
utólag ébred az elme
hogy miért van külön te
és miért van külön én
de ott akkor
a percenetek hevében
nem törődve halással
nincs is baj a megéléssel
negyvenszer sem kerültem
meg még a napot
ami egyetlen uránuszi
évet sem jelent
az agóniámban haladok
szívdobbanásaimmal menetelek
az összes apám meghalt már
jótetteim tartanak az úton
túrabotot nem cipelek
jeleim a síron túlon
Varga Árpád legutóbb a Szöveten:
