Varga Árpád: Él itt egy kis generáció

BERECZKI Enikő, A rejtélyes Z generáció, Bp., HVG Könyvek, 2022.

„Jó a helyzetünk, a hírek most is erről szólnak, és ezt hinni volna jó.” Az Első Emelet 1990-es Kis generáció című dalának refrénje csengett vissza a fülembe (a dalszöveg Geszti Péter tollából ered), miután elolvastam Bereczki Enikő könyvét a Z generációról. A szerző generációkutató, ifjúsági és mentálhigiénés szakember, ebben a kötetben pedig saját tapasztalatai mellett számos szakértői vélemény, kutatási eredmény és influenszerekkel készített interjú tanulságait összegzi.

A könyv alcíme: Együttműködés a mai tizen- és huszonévesekkel. A Z generáció, a világ első igazán globális nemzedékének tagjai ugyanis azok a fiatalok, akik 1996 és 2009 között születtek, és akik napjainkban már nagyon sokféle családi struktúrában élhetnek, ráadásul mára megnőtt a családokban – sőt az intézményekben, iskolákban – egyidejűleg számlálható generációk száma is. Bereczki Enikő leszögezi, hogy a generációs szakadék nem hit kérdése, az ezzel való szembenézés hiánya vagy az egymástól való elzárkózás ugyanakkor hibás stratégia, valamint a helyettesítő érzelmek (tehetetlenség, szörnyülködés) sem oldják meg a kialakuló problémákat. A szerző szerint intergenerációs interakciókra van szükség, amelyekkel felszámolhatóak a gátak és a negatív sztereotípiák. A kötet négy nagyobb fejezete arra világít rá, hogy a mai 13-26 éveseket milyen hatások érik az oktatásban és az online térben, emellett ismerteti családi viszonyaikat, illetve bemutatja jellemzőiket a munka világában.

A legtöbb generációs eltérést az eszközhasználathoz való viszonyulás és a tartalomfogyasztási szokások okozzák. A régi tévéműsorok kisebb generációs szakadékot idéztek elő, mint a mai közösségimédia-felületek. A fiatalok legégetőbb problémájává a bizonytalanság, a kiszámíthatatlan jövő lépett elő, sokan ettől – a túl sok választási lehetőség ellenére – szorongóak. Noha az internet előnye a tévével szemben az interaktivitás, ez kényes egyensúlyt kíván, amihez komoly önismeretre van szükség, a világháló azonban az érési folyamatoknak nem kedvez, mert a permanens online jelenlét az azonnaliság élményét, az instant kielégülést biztosítja, ezzel összevetve viszont a gyerekeknek nagyon nehéz önkontrollt gyakorolniuk. Az algoritmusok ugyan megtanulják a preferenciáinkat, ami bár kényelmes, ám egyúttal izolálnak is minket, nem mutatnak más véleményt, vagy épp ellenkezőleg, a felhasználók hirtelen vitát generálnak egymással a felületeken, aminek nyilván vannak előnyei és hátrányai. A könyv szerzője ezért felhívja a figyelmet arra, hogy az internetes világ értelmezéséhez fontos lenne a Z és alfa generáció tagjait felkészíteni a kritikus gondolkozásra, hiszen ezeknek a fiataloknak az értékrendszere és az énképe még ki sem forrott teljesen. Megvallása szerint világnézetünk kialakításába épp annyi időt kell befektetnünk, mint a karrierünkbe. A megfelelő szülői felelősségvállalás minden eddiginél fontosabb, amelynek része kellene, hogy legyen a digitális és a szexuális nevelés is, hovatovább a digitális felelősségvállalás immár vitathatatlanul a szülői hivatás része. A technoevolúció miatt a saját gyerekkorunkra való visszaemlékezéssel szülőként ma már nem tudunk segíteni, a tiltás és démonizálás pedig kontraproduktív, ezért inkább gondos felmérés révén hasznos tartalmak fogyasztására kellene ösztönözni a szülőknek a gyermekeiket. A könyv ezzel kapcsolatban gyakorlati tanácsokat is tartalmaz, az oktatás területén például kiemeli, hogy motivációs szempontból érdemes lenne hangsúlyozni a diákoknak, mi a különbség az információ és a tudás között, vagy például beláttatni velük, hogy az internet nem felejt.

A fent említett popdalban Patkó Béla Kiki énekli szintén ezt a sort: „Értünk mi is a félszavakból, egymást jól megértjük, hogyha kell.” Ha a szülői társadalom bármilyen okból nem kíván szembenézni bizonyos folyamatokkal, illetve nem ismeri a gyermekeire ömlő komplex hatásokat, annak szintúgy következményei lesznek. A kötetben olvasható néhány megdöbbentő adat és tény, ami már a jelent ábrázolja, például hogy az EU tagállamaiban a magyar fiatalok használják a legnagyobb arányban a közösségi médiát, vagy hogy egy kutatás szerint minden ötödik embert ért már zaklatás közösségi oldalakon. Bereczki Enikő saját kutatásának egyik eredménye, hogy a szülők négyötöde részben vagy teljesen tájékozatlan abban, mi történik gyermekével az online térben. Egy szociálpszichológus elmondása alapján a serdülők kétharmada arról számolt be neki, hogy szüleik semmiféle szabályozást nem vezettek be otthon az eszközhasználatra vonatkozóan. Szakértői jelentések hívják fel a figyelmet szintén arra, hogy átlagosan 11 évesen lát egy gyerek először pornót, a 16 éveseknek pedig a 60-90 százaléka látott már ilyen online tartalmat. Egy másik felmérésből az derült ki, hogy a megkérdezett fiatalok 40 százaléka szeretne influenszer lenni. Egyes előrejelzések szerint pedig a mai óvodások 60 százaléka olyan munkát fog végezni, amely ma még nem létezik.

A könyv olyan fogalmakat is részletesen kifejt és tisztáz, mint a digitális bennszülött, a klímaszorongás, a hype vagy a szexting, külön szótári rendben felsorolja a fiatalok által használt divatos és infokommunikációs, idegen nyelvű kifejezéseket, valamint rámutat, hogy mi a különbség a sztárok vagy celebek és az influenszerek között. A szerző a zárszóban szintén taglalja azt a fajta elidegenedését a mai fiataloknak önmaguktól, egymástól, a természettől és a munkától, amely még a kütyüzésnél és a márkaimádatnál is fenyegetőbb – ezzel szemben kell segíteni őket és melléjük állni, amihez a kulcs a generációk közötti kölcsönös hajlandóság az egymás iránti érdeklődésre és az egymástól való tanulásra.

Mindig lesz tehát egy újabb kis generáció, és érdemes rájuk odafigyelni, velük együttműködni. Akik pedig szeretnének még a témában kutakodni, hasonló, szociálpszichológiai könyvet a kezükbe venni, vagy egyfajta útikalauzt keresnek a digitális nevelés világába, nekik ajánlom Tari Annamária vagy Tóth Dániel köteteit is. S hogy mi a tét? „Most kérdés vagyunk, a számítógép szerint, van ránk megoldás.” Talán ez a 33 évvel ezelőtti dalszövegidézet ráébreszthetett volna már bennünket arra, valójában mi a tét.

Varga Áprád kritikája legutóbb a Szöveten: