Csontos Márta
Alkotói energiák a „személyiség-élősködők” felszámolására
Rácz Mihály: Napi főnix. Cédrus Művészeti Alapítvány, 2025
A bibliofil értékfelismerésének öröme kerített hatalmába, amikor kezdtem megismerkedni Rácz Mihály Napi főnix című kötetének kisprózáival, amelyek valójában – ahogy a Napút online oldalán a szerző egy korábban közzétett írásának címe is találóan megfogalmazza, – ’cserepek,’ önismereti és önértékelő létdarabkák, rácsodálkozások és világértelmezési kísérletek konglomerátuma.
A Cédrus Művészeti Alapítvány gondozásában útjára bocsátott gyűjtemény a szerző második könyve, a kiadvány fülszövegéből tájékozódhatunk arról, hogy a megismerés különleges szféráit feltárni kívánó alkotó élete során nagyon sokféle munkaterületen tevékenykedett; volt könyvesbolti raktáros, zenei újságíró, koncertszervező, hanglemezkiadói mindenes, zenei szerkesztő, szociális munkás, képregénykritikus, s valószínű, hogy nem teljes a felsorolás.
Korábbi írásából kiemelt jelmondata; utazni cserepekben és cserepeken vallomásos megfogalmazásával arra utal, hogy Rácz Mihály az olvasót magával ragadó, szuggesztív ’világracsodálkozása’ azért lehet annyira hiteles, mert érzi, hogy a helyes létértelmezéséhez nem szabad igazán felnőtté válni, minden körülmények között kicsit gyereknek jó maradni, s akkor sokkal színesebben és oldottabban lehet belélegezni és visszalélegezni azt az életteret, ahol nem az a baj, hogy az ember megöregszik, hanem az, hogy fiatal marad.
A prózagyűjtemény címe nem véletlenül idézi a mitikus tűzmadarat, a főnixet, a madár már a korai keresztény irodalomban is a feltámadás és az örök élet jelképeként szerepelt. Rácz Mihály írásaiban a főnix mindennapi újraéledésével, a kedvezőtlen tapasztalatok ellenére is, a folyamatosan megújulni kívánó ember átlényegülését jeleníti meg oldás és kötés esszenciájában.
A kötet fellapozását követően Jorge Luis Borges egy magvas gondolatával találkozunk, amelynek üzenetét a szerző nyilvánvalóan magára nézve is érvényesnek tartja: Azok közé tartozom, akik értelmesen és termékenyen töltötték életük minden percét; voltak persze boldog pillanataim is.
Amikor úgy gondoljuk, hogy egy nap eseménymentesen telt, vegyük számba az összes apró élményt, idézzük fel a látványt, s rögtön mindet tartalmasabban, színgazdagabban látunk.
Valójában a szerző elmélkedései egy végtelen tudatfolyam-áramlásában sodródnak, gondolatai, megtapasztalásai, szituációértékelései szabad, kötetlen formában tárulnak elénk. Olvashatunk rövid, tréfás hangvételű beszámolókat valós és látomásos élményekről, frappáns eszmefuttatásokat időszerű eseményekről, könnyen vizualizálható leírásokat, helyzetelemzéseket.
A szerző vezérfonala a gondolkodásra ösztönzés és a szórakoztatási igény kielégítése, a szövegek vég nélküli, szabad áramlását biztosítja a szokatlan szerkesztésmód, ugyanis a
a prózáknak nincs igazi címük, csak az érzet alakul ki bennünk, mert Rácz Mihály a szövegindító mondatok egy részét kiemeli. A helyzetek elemző értelmezése, az önreflexió, a személyek felvonultatása egyfajta tematikus rezonanciát hordoz, az olvasó mindig kap valami különleges információt, megtapasztal valamiféle feszültséget, amely visszacseng a lelkében.
Az írás, mint a hagyma, újabb és újabb rétegek bomlanak le róla, vallja Esterházy Péter. És valóban, az alkotás Rácz Mihály számára egy hatalmas kirándulás az általa lakott élettérben és
látomásos fantáziavilágban egyaránt akkor is, amikor az ember tudatát eluralják a személyiség-élősködők. A lelki összetevőkből és egyéb lénytagokból némely túlsúlyban van a többihez képest, mondjuk az érzelmi intelligencia az akaratihoz viszonyítva, az bizonyos szempontból még jól jöhet, az összképet tekintve viszont erős hátrány.
A szerző szociális munkásként is tevékenykedett, az opusokban megjelenített karakterek és élethelyzetek szociografikus megközelítése nyilvánvaló, a személyes élményekhez történő kapcsolódás azonban mindig megmutatja, hogy saját élményei feltárása és értelmezése során rendelkezik azzal a hatalommal, hogy a végén minden szituációban mindig önmaga marad. A szövegek nem tartalmaznak bonyolult cselekményt és sokoldalú személyiségrajzot, a terjedelem nem is teszi ezt lehetővé, de végigkövethetünk számtalan pillanatot, megérzést és benyomást, amelyek a játék, a tisztelet, az elvágyódás, az örömérzés, az emlékek felidézése során keresik a választ élet-halál-elmúlás-célmegvalósítás kérdéseire.
A bizonytalanság érzését életmenetünkben sokszor a kimondatlan igazságok kegyetlensége okozza, a boldogságnak padig, azt hiszem, a fő oka a korábban átélt örömhordozó pillanatok újrateremtésének sikertelenségében keresendő. Választ csak emberi kapcsolataink értelmezésével kaphatunk, hiszen csak más emberek társaságában tudjuk igazán embermivoltunkat megtapasztalni. Az önmegvalósításhoz szükséges egészséges emberi önzés azt is beláttatja velünk, hogy mindig azokat csodáljuk igazán, akiket nem akarunk teljesen megismerni.
Olvasás közben sok mindent megtudunk Rácz Mihályról; szeret piacra járni, elvegyülni árusok és vásárlók színes forgatagában, megtudjuk, hogy kávéimádó, hogy ezoterikus fesztiválokon is dolgozott, Hideg Roncs néven zajzenekart alapított, néha túllépett a határvonalakon, a füvet is kipróbálta, látomásai voltak és szabadságnak hívta a szabadosságot és a dekadenciát. Természetesen mindennek az árnyoldalát is megtapasztalta; a könyvek elértéktelenedését, a természetgyógyász fesztiválon látta, hogy az emberek szívesebben költenek harapnivalóra és mindent-gyógyító csodaszerekre, mint olvasnivalóra és DVD-re. Hasonló megtapasztalását részletezi plébánialátogató körútján, vagy kirakodóvásárokon szerzett tapasztalatok alapján, így nem véletlenül teszi fel a kérdést a vele teológiai vitákat folytató kegytárgyárusnak: Miféle istenkép az, amiben a legfőbb szeretet lénye személyválogató, ha bárki is kikerülhet a megváltás köréből.
A szerző természethez fűződő kapcsolata szinte panteisztikus, valójában az örökkévalóban való mártózás boldogságát jelenti, amely …A Valóság miutánja. A lépés előttije. A magamat mindenekkel megosztás angyalisága…A csakis másokért élés világpolgársága.
Az ember azonban eredendően képtelen változtatni önsorsán, szokások, vágyak, rögeszmék rabja, s a helyzetet csak rontja a betarthatatlan ígéretek hiábavalósága. Az ember mégis állandóan próbálja az élhető irányba tologatni a nem-boldogság demarkációs vonalát.
Rácz Mihály tisztában van azzal, hogy „mindenkinek más a nyomora”, de mindenki eltökélten követi azt az irányt, amit jónak tart önmaga számára, s nem fogadja el a készen kapott élettapasztalatot mindaddig, amíg az életet meg nem tapasztalja, azonban, ha a felimerést követően beköszönt a beismerés, mintha megszűnne a tisztátalanság okozta zavar a gondolkodásban.
Az egyéni boldogság és megelégedettség közösségi formában legtöbbször lehetetlen. Mennyire egyet tudunk érteni élethelyzeteink alakulásában Csavdar Dobrev bolgár szerző megállapításával: Milyen sok kell az embernek, hogy boldog legyen, s milyen kevés, hogy boldogtalan.
A szerző a zene és a képregények mellett vonzódik a misztikus fantasy műfajhoz, nem véletlenül említi Robert Holdstock angol regényíró Mitágó-erdő című könyvét. A Ryhope-erdő rejtélye megihlette Rácz Mihályt, önnön látomásaiban ősi mítoszok hőseit látta megelevenedni a fák között a bozótosban, ahol minden furcsának és olykor veszélyesnek tűnt, de ebben a valószínűtlennek tűnő kalandtúrában a megjelenő alakokban családtagjait vélte felismerni.
Rácz Mihály kisprózái között két terjedelmesebb írás található, amelyekben az alkotói fantázia látomásos képek segítségével teremteti meg a feloldódás és az újjászületés misztériumát, ahol az útkereső hol angyali, hol démoni entitás, erők áradása sodorja, de ezen a különleges terepen mindvégig kíséri az anyakép boldogító és felszabadító mosolya. A szövegvilágban a reális és az imaginárius egyszerre, egyazon pillanatban jelentkezik. A szerző énképzeteit ez a kétdimenzió modellálja a képek sajátos asszociációs rendjében, vagy éppenséggel rendszertelenségében. Képzeletbeli kísérőjét így rajzolja meg az író: Ez a sugárzó valaki nyilván arra született, hogy ami szétesett, azt helyreigazítsa és ez bizsergető boldogsággal jár együtt. A környezeti tartozékok, főként a fák folyamatos jelenléte nem véletlen, hiszen a fák örök titkok hordozói, a fa mint világtengely a mitikus világkép leggyakoribb szimbóluma, az alvilág, a fenti szférák és a földi világ közötti összeköttetést kommunikálja.
A hegyek lábánál és az Alig voltak a téren kezdetű írások abba a látomásos világba repítenek bennünket, ahol áramláspályákon lehet tűzhengerlényekkel kapcsolatot tartani, ez az a hely, ahol az ember képes megszabadulni a mentális feleslegtől, ahol az egyén részese lesz annak a kerekségélménynek, amely feltölti a folyamatosan áradó élet boldogító tudatával. A szerző két nagyobb lélegzetű írásában végtelen nyugalom uralkodik, amely képes az érzéseket és a gondolatokat egységnek tekinteni. A monologizáló leírásokban valóságon túli térben lebegünk, emlékek vesznek kerül, végigvonulnak a létlényeget meghatározó stációk, majd a végén felragyog a szerző önképe, melyet már nem árnyékolják be korábban megszerzett félelmei.
Lehet, hogy a fantázia fontosabb, mint a tudás? Valójában olyan, mint az álom, amelyben mítosszá formálhatjuk a félelmetest, de nem felejtjük el azt sem, hogy a fantázia és a rettegés az emberiség öröksége.
Rácz Mihály prózái igazán szórakoztató olvasmányok, monologizáló írásai elvisznek bennünket azokra a valós és misztikus helyszínekre, ahol végre önmagunk lehetünk, ahol szavakkal azt is kimondhatjuk, ami valójában nincs is. Bátran kijelenthetjük, hogy a képzeletből kölcsönvesszük azt, amit nem ad meg nekünk a valóság. Rácz Mihályt szövegalkotása, a nyelvi eszköztár sokoldalú alkalmazása, a felvetett témák különlegesen szuggesztív körüljárása emeli az írás mesterfokára. Az alkotói technika, az irodalmi élményfolyamatban szerepet játszó energiák sajátos kezelése a kötet olvasása során Tennessee Williams egy gondolatát juttatta eszembe: Nekem nem kell a valóság! Én varázslatot akarok.
Csontos Márta kritikája korábban a Szöveten:
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
