Balajthy Ferenc: Akárhogyan is

Araszol, araszol Az Ember, –
S totyog, mint egy pici baba.
Jobb volna tán az Időhenger,
Vagy maggyorsító kapszula!
Bús szélnek furulyát faragok,
Hullámozzon dalos fricska!
Zsebemből kiesnek a magok,
S kinyílik egy bugylibicska.
Dante Poklától menekült int:
Araszolj, totyogj, csak erre!
Lehetnél újra a Nagy Vesztes,
Madáchot ne tanítsd móresre!
A Kék bolygó fehérre fagyott,
Tűzben a Keresztény Kereszt.
Himnuszunk bár fekete fagott,
Vesszen, mi élni nem ereszt!
Élet küzdj, senkibe sem bízzál,
Hisz itt, élned és halnod kell!
Ne add fel, ha senki se hí már,
Langy szellő Földről fölemel.
Beethoven sem fejezte azt be,
Mit, az Isten nekünk teremtett.
De megfogant, ím Emese álma,
Csodaszarvas újra vemhes lett!
Jótékonysági vad vadászaton,
Ne lőj ránk, mi is ott leszünk!
Hörpintsünk hát Valós Világot,
Hogy rabok többé ne legyünk!

Mi, mindenben benne vagyunk,
Jégháton, – a Galaxis peremén,
E világra jöttünk, éljünk abban,
Atya, Fiú, Szentlélek, meg én!
Rendületlenül, mint szózat szól,
Létforrás a kín, s a küzdés maga.
Araszolj, araszolj egyre Ember,
Totyogj, akár egy csöpp baba,
Az Öröklét felé, az Öröklét felé,
AKÁRHOGYAN IS…

Balajthy Ferenc verse legutóbb a Szöveten: