Szente B. Levente: Annak a bizonyos békének

immár egymás ellen az éhezők
szépek rútak a különféle istent tagadók a félők
a percekre ítélt élők meg a halottak
a golyót gyártók a golyóállók

hold tüze rezzen hideg tótükör tetején
éjszaka van álomtalan éj
bagoly feszül a füstszagú légnek
neki a mélynek le és föl is egyenest

az ablak előtt a vén fűz hallgat csak néz
árnya néma remény
de hiába kérdezel jövőt azt inkább ne
fa-testében a szálkák daccal összehúzódnak

és én fűt és fát szelídet és vadat és szarvasmarhát ökröt
és kígyót és a sáskákat is gerincest gerinctelent na meg egy vödröt
a csillagszülte agancsosokkal tetemre hívom gyertek
minden egyes minden szó tépte sebeink között egyre kergetem keresem
a szívet a lelket mi elveszett kegyvesztett

hallgat a felszín morog és korog a mély
szégyenkezem emberek hát idáig jutottunk
ti hűvös angyalfijak kik ördögöt kéretlen újra
meg újfent megidéztek rájuk hallgattatok és miért
mivé lettetek mikor az állatembernél is gonoszabbá tettetek

világvallásnak kéne lennie már rég
annak a bizonyos békének

Szente B. Levente verse legutóbb a Szöveten: