Sziwery Balázs: Őszi levélhalom

Szőtt tenger-piros halott-halom,
elterül gyászában a zörgő nyugalom.
Elhagyott szirmok a fagytól, fénytől,
elhullott, nevesincs őszi levélhalom.
 
Ócska parázs-vörös játékok árnyával,
most döglött és kiátkozott bájával megpihen.
Szőnyeg-teste, az őszi kesergő.
Elsuhanni kell, kitelt az esztendő.
 
Most fekve halott, most tép, most kavarog.
Most csörögve üvölt és vérében haragos.
Most tűr a maszkját levetett korcs kutya.
Most halotti lepel és lágyan zörgő melódia.
 
Így nyugszok el én is.
Belesimulva, vissza  a rozsda-földbe.
Táplálva keserűn, hozzáérve az egészhez,
vagy csak messze suhanón szárnyra kelve a széllel.


(Géczi János: A Római dekollázsok-sorozatból)