2024.05.20.

SzövetIrodalom

A Szövet irodalmi, művészeti és közéleti magazin  legfontosabb célja, hogy teret és lehetőséget adjon íróknak, költőknek, alkotóknak: kezdőknek és ismerteknek, kívülállóknak és fő ízlésformálóknak, fiataloknak és időseknek

Kezdőlap » Mikloš Radnoti: Kolebljiva oda (Prevod s mađarskog: Ištvan Farkaš)

Mikloš Radnoti: Kolebljiva oda (Prevod s mađarskog: Ištvan Farkaš)

2 min read
Otkad se spremam da ti iskažem / skrite galaksije svoje ljubavi; // Mióta készülök, hogy elmondjam neked / szerelmem rejtett csillagrendszerét;

Kolebljiva oda

Mikloš Radnoti

Otkad se spremam da ti iskažem
skrite galaksije svoje ljubavi;
u slici možda tek, i suštinu samo.
Al’ vriš i plaviš u meni, kao bit,
a nekad si takva, tako sigurna i večna
k’o u kamu puž-okamina.
Nad glavom mi kreće noć mesecom karirana
lobi male snove što zujeći lete.
I još uvek ne umem iskazati tebi
koliko mi znači, da kad nešto radim
tvoje brižne oči nad rukom osetim.
Poredba šta vredi. Javi se, odbacim.
A sutra sve počinjem iznova,
jer tek toliko vredim, koliko vredi reč
u mojoj pesmi, i jer me to dotle podbada
dok samo kost budem, i pokoji pramen.
Umoran sam i ja, osećam, dug je bio dan,
šta još da kažem? svaka se stvar zgleda
i tebe slavi, zvoni kocka šećera
na stolu, i kapnu kap meda
i k’o zlatna kugla blješti sa stolnjaka,
sama od sebe bruji jedna prazna čaša.
Srećna je, sa tobom živi. I možda još imam vremena
da kažem kako joj bi, dok tvoj dolazak čeka.
Sipljiva tama sna te dodiruje,
odleprša, pa ti se vrati na čelo,
sneno oko ti još mi pozdrav šalje,
kosa ti se raspliće, raširi se meko,
pa usniš. Prominu duga sen trepavicaa.
Ruka ti na jastuk mi pade, krhka grana breze,
al’ u tebi snim i ja, i nisi drugi svet,
i dovde čujem kako se menja tma
zagonetnih, tankih, mudrih linija
na hladovitim ti dlanovima.

 
prepev s madjarskog
slam1236
Ištvan Farkaš

Radnóti Miklós

Tétova óda


Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet ujra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, –
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ,
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal hűs tenyeredben

Farkas István

Farkas István fordítása legutóbb a Szöveten:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2021–2023 | SzövetIrodalom | Minden jog fenntartva | Newsphere by AF themes.