2024.05.18.

SzövetIrodalom

A Szövet irodalmi, művészeti és közéleti magazin  legfontosabb célja, hogy teret és lehetőséget adjon íróknak, költőknek, alkotóknak: kezdőknek és ismerteknek, kívülállóknak és fő ízlésformálóknak, fiataloknak és időseknek

Kezdőlap » Juhász Zsuzsanna: Rizsszemek

Juhász Zsuzsanna: Rizsszemek

2 min read
És igazad van, igen, fiam, mert én is csak azért izgulok, de nem mutatom, hogy ne velem legyen beosztva, ha rosszul lesz, ha lebénul, ha epilepsziás rohamot kap. Legalább felkészítene bennünket, hogy mit kell vele tennünk, ha eljön az ideje.

Hogy mondtad, fiam? Hogy ilyen az élet. Reggel felkelünk, de nem biztos, hogy este lefekszünk.
De mondom, agydaganata van, és nem várom tőled, hogy együtt érezz vele. Lassan már én se nagyon érzek semmit, pedig az én munkatársam.
És a múltkor már engem is felbosszantott, mert jó szándékúan kérdeztem tőle, hogy vannak a rizsszemei, mire haraggal válaszolt, hogy tejcsöppjei vannak. És hat vagy hét. S én elhűltem a szőrszálhasogatás miatt, hiszen agydaganata van és kész. És bizonyára terjedni fog, és nem lehet operálni.
Szóval, igazad van, fiam, nekem is elegem van belőle. Túl van millió kemoterápián, tönkre vannak a belei, és törékenyek a csontjai, a bőr meg begyullad minden egyszerű vegyszertől. De lásd, ragaszkodik, ragaszkodik a gyerekéhez, a munkájához. Jön a kemó előtt és után. De most nem kap semmit. Beválasztották egy kísérleti csoportba, amire azt mondta, szerencsére külföldi. És ez nekem fájt, mert ezzel semmissé tett minden eddigi magyar törekvést a gyógyítására. Pedig nagy ismeretségi köre van, soron kívül kapott mindent, igazodtak a munkahelyi beosztásához.

És igazad van, igen, fiam, mert én is csak azért izgulok, de nem mutatom, hogy ne velem legyen beosztva, ha rosszul lesz, ha lebénul, ha epilepsziás rohamot kap. Legalább felkészítene bennünket, hogy mit kell vele tennünk, ha eljön az ideje.


Holott azt akartam írni róla, hogy a legtársasabb lény a világon, aki ismerek. Hogy ragaszkodása a gyerekéhez és hozzánk, nem más, mint az ember mélységes, ősi hite, hogy a másikba kapaszkodás megóv mindentől. Életben tart, s ha kell, meggyógyít. De lassan, fiam, már én is úgy látom, túlszaladási jelenség ez itt már. Tudod, mikor túlesszük magunkat cukorral, mert valaha ritkán jutottunk érett, édes gyümölcshöz. S valahogy ez a nagy, társas kapaszkodás is túlzott. Hiába jön a munkatárs az összerogyásig, túlszaladás ez, fiam. Habzsolás, mértéktelen habzsolása orvosi, orvostechnikai lehetőségeknek. Úgy is mondhatnám, önzőség. Önzőség át nem adni a helyet egy kevésbé betegnek.
No de az arcát én látom, fiam. Én vagyok összezárva vele éjszakáról éjszakára. Az arca pedig csupa ránc, főleg a homloka, a fájdalomtól. S csak akkor simul ki, ha kérdezek tőle valamit, ha hozzám szól.
Mert látod-e, úgy tűnik, én is túlszaladott vagyok. Hiszem, hogy még(?) szól hozzám.
Ha szól hozzám, elmúlik. Hívhatjuk bárhogy. Rizsszemnek vagy tejpöttynek. És mindegy már akkor, hogy hány van belőle.

Juhász Zsuzsanna prózája legutóbb a Szöveten:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2021–2023 | SzövetIrodalom | Minden jog fenntartva | Newsphere by AF themes.