Juhász Zsuzsanna: Túrósbatyu

Mert nem érdemelte meg. Csak így lehetett, hogy nem írtam meg eddig. De annyiszor gondoltam rá, hogy mintha már meg is írtam volna.
És kedvem sincs hozzá, bár nagy eddig se volt, sose. És most se érdemli meg a bátyám, hogy szegény ki-kiszáradó vesszőjéről írjak, de a többi férfi, az igen.
Rajta kívül mindegyik, hogy tudjon, ismerjen más történeteket más hímtagokról, hogy jobban becsülje a magáét. Mert ahogy én látom, a férfiaknak főleg elvárásaik vannak e szervüktől. Pöccre induljon és maradjon mindvégig kőkemény. Az egész élet folyamán, vagy hogy? Ki tudja, mi van a férfivágy legmélyén? Miféle ősi, szilaj, végtelen szaporodási kedv. Mert szerintem akkor leszünk érett, komoly civilizáció, ha leszokunk a péniszméregetésről és a férfiak félrelépéseit elkönyveljük járulékos veszteségnek. Ami annyira nem megy, azt nem jó erőltetni. Végül is a félremenés nem más, mint a természet vágya. A szépséges változatosságra.

És akkor fogalmam sincs, hogy jutok vissza a bátyám kiszáradt fütyülőjéhez. Pedig most már kellene, mert unom a férfivágy dicséretét, holott anélkül nem lenne semmi, én sem. Node a bátyám az mégis kohász volt, valahol elöl a sorban. Mindegyik kohásznak sorszáma volt, ami az előrejutást jelentette. Több pénzt, vagyis még több pénzt, mert a kohász munkásarisztokrata volt. Ahogy annak idején más szakmunkások is azok voltak más-más gyárakban. Mert ők teremtették elő azt a gyártott cuccot, amire egész városok épültek. S ha évtizedek múltán a termék feleslegessé vált, úgy lett vele felesleges a város is. De akkoriban még ment a vaskohászat, épültek sorra a lakótelepek, új kórházi szárnyat kapott a város. Szükség lett egy bővebb pszichiátriára, mert a jólét, az egyre jobb lét elhozta az első, osztozkodásba, hitvesi csalódásba belebolondultakat is.

Titkolhatatlanul, mert addig mintaváros volt a város, hidegháborús módon felturbózott. Jóllakatott és feltupírozott, de ezt konkrétan, tényszerűen nem tudta senki. A munkáséden beűzöttje volt ott mindenki, de csak a bennfentesek ismerték az ehető gyümölcsű fákat. A többiek mind gyerekek voltak, kedves, gondtalan gyerekek. És elkényeztetettek is, akiknek a feneke alá mindent időben raktak, csak mondják mindig. Jó hangosan és kórusban, ha kérdezik, hogy milyen jó ez a szocialista város. Csakhogy nem kérdezte soha senki. Így magától, az emberek jóra való törekvésétől terebélyesedett ki a jó. Így eshetett meg, hogy börtönviselős emberek építettek házat az istennek.
                Sötét pufajkájukban mint szentséges varjak röpködtek ide-oda a hegyoldalban. És nyomukban tájba, mint tenyérbe simuló templom maradt. Hát hogy is történhetett volna meg, hogy a bátyám jelentkezik. Szól bárkinek is, hogy hiába a védőruha, újra és újra megégeti a farkát az olvasztókemence tüze.
                És hogy is mondhatott volna le az asszony javára a jó, munkás-gáláns fizetésről. Hát azt mondta, miatta ment az asszony, vagy csak akart menni félre. Az újra és újra sebesedő nemi szerve miatt.
                S így is váltak el, titokban, vagyis titkosan, egyetlen bűnössé téve az asszonyt. Holott volt a bátyámnak szája is, keze is, amivel közeledhetett volna. Modern, felvilágosult férfi volt, érdekelte minden, ami alkalmat adott neki az elgondolkodásra. Tudott motort szerelni és túrós batyut sütni.
                Biztos készen állt arra is, hogy valami ruganyos, de jól szigetelő alsógatyát eszkábáljon össze, de nem tette.
                Nem, mert szerintem unta, megunta a házasságot. Rájött, hogy asszony nélkül is megvan ő jól. S mint apaoroszlán harcolt a gyerekekért, mert imádta őket oktatni, rendszabályozni. És etetni. Náluk, míg kicsik voltak a gyerekek, meztelenül ettek.
                Mert az apjuk nem akart idegeskedni a leevett ruhák miatt. Nem, a bátyám nyugalmat akart. A fütyike furtonfurt sebesedése csak ürügy volt. De ezt nem ismerte be soha. És ezért nem érdemli meg, hogy megírjam a történetét.

Csak egy házasságát megunt férfi volt, az volt. Nem sebes fütykösű munka hőse a hidegháború idején.
                Dehogy.

Juhász Zsuzsanna prózája legutóbb a Szöveten: