Ádám Tamás: Hátizsák

   Majának
 
 
Mostanában suszterokhoz jársz,
levált a csizmám talpa, elszakadt
kis hátizsákod pántja. Szédült kutyád
szétrágta a slagot, retteghetsz
a szárazságtól, tenyeremből a víz
elpárolog. Minden pótolható.
Koccintunk, csengenek a tulipánpoharak,
a harmóniát, a szakíthatatlan
indákat ünnepeljük.
 
Apró sárivirágot téptem, pohárba
tetted, összecsuklott nyomban.
Parádézott a tavasz, suhanc szél
tapogatta hátad. Virágaid
a görbe hátú pincében szunnyadtak,
várták a feltámadást. Néha
lecsúszunk feszes határidőkről.
 
Derekad hasogatott, alkoholos filccel
írtad fel az üres gyógyszerdobozra
taj számodat, mire a patikába értem,
elillantak a fontos adatok. Jó, hogy nem
a szerelmet írtad. Este bőröd
karmoltam, a kökénybokorra fogtam.
 
Túráztál, hátizsákodban magaddal
vitted gondjainkat. Vörös tájon baktattál,
bauxit lehetett a Vértesben vagy kráterek
gyűrődése a Marson, nem tudom.
Várom, hogy itthon veteményezzünk,
szánthassuk az ágyat.