2024.05.18.

SzövetIrodalom

A Szövet irodalmi, művészeti és közéleti magazin  legfontosabb célja, hogy teret és lehetőséget adjon íróknak, költőknek, alkotóknak: kezdőknek és ismerteknek, kívülállóknak és fő ízlésformálóknak, fiataloknak és időseknek

Kezdőlap » Kabdebon János: Három etűd

Kabdebon János: Három etűd

4 min read
Amit találok, megiszom, most mit csináljak? Jól van na. Mondom. Szóval tegnap úgy berúgtam, hogy azt se tudom, mi volt. Itt ébredtem fel reggel a padon. Rohadtul fáztam, de tudod, hogy nem a hidegtől remeg a kezem. Szóval rohadt szarul érzem magam. Ha adnál vagy háromszáz forintot, legalább egy fröccsöt meginnék, aztán helyrejönnék annyira, hogy elinduljak kukázni.

Áruházi parkoló

– Sikerült mindent megvenni. Vigyázz a kocsival! Nekimégy a néninek!

– Elnézést.

– Jól van. Ott az autó, abban a sorban. Nyitom. Várj, hoztam szatyrokat.

– Add ide, majd fogom, te meg úgy pakolod, ahogy akarod. Egy valag pénzt ott hagytunk, de legalább megvan a havi kaja.

– Csókolom.

– …?

– Elnézést bácsi, néni. Azt szeretném kérdezni, hogy nem tetszene tudni adni pár száz forintot? Nagyon éhes vagyok, két napja nem ettem semmit. Igazán csak pár száz forint kellene.

– Éhes vagy? Várj adok neked. Ni, itt van egy zacskó fornetti. Jól van értem. Adok még egy hálós narancsot is. Tessék.

– Köszönöm. Ne tessék haragudni, de nagyon köszönöm… de nem lehetne inkább pénzt?

– Pénzt?

– Igen.

– Miért pénzt? Kevés az ennivaló?

– Nem, csak ha pénz nélkül megyek haza, apám nagyon megver.

Városi sétány peremén

– Jó ez a hely. Jól fogják érezni magukat a gyerekek a játszóházban.

– Igen. Nagyon jó, hogy megtaláltuk. Borsos az ára, de a szolgáltatás se piskóta.

– Ennyi gyereknek egy születésnapi zsúr nem sok, ha kiszámolod. Ne zsörtölődj, láttam, hogy beültél volna az autószimulátorba! Nagy, melák apuka! Úgy csillogott a szemed, mint egy ovisnak!

– Jól van már. Te meg a babaházat kerested!

– Én meg a babaház. Normális vagy? Gyere, menjünk! Van egy óránk. Arra sok nagy „babaház” van. Nézzük meg! Aztán iszunk egy kávét, és mehetünk is a gyerekért.

– Hé, haver! Vájár mán, Te! Te nagy ember! Jó van, nem kötekedni akarok én mán. Csókolom szépasszony. Csak egy pillanatra. Látom, hogy itten ácsorognak. Hát gondoltam, megszólítom.

– Mit akar jó ember? Sietünk.

– Jó van, csak megvárom, míg megenyhül a tekintete. Nem? Akkor gyorsan mondom. Figyeljél, én nem vagyok koldus vagy ilyesmi. Hajléktalan vagyok az igaz, de nem szoktam koldulni. Tudod, turkálok, abból megvagyok, de tegnap nagyon berúgtam. Alkoholista vagyok, nem csinálok ebből ügyet. Amit találok, megiszom, most mit csináljak? Jól van na. Mondom. Szóval tegnap úgy berúgtam, hogy azt se tudom, mi volt. Itt ébredtem fel reggel a padon. Rohadtul fáztam, de tudod, hogy nem a hidegtől remeg a kezem. Szóval rohadt szarul érzem magam. Ha adnál vagy háromszáz forintot, legalább egy fröccsöt meginnék, aztán helyrejönnék annyira, hogy elinduljak kukázni. Érted na! Na most nem mondom neked, hogy megadom, de akkor is.

– Hát ember, én még ilyen őszinte kunyerálást nem hallottam. Tudja mit? Itt egy ötszázas. Remélem ez nem elég az eszméletvesztéshez.

– Köszönöm. Látom, szereted a viccet. Ez jó. Ha sikerül, este csak a te és a feleséged egészségére iszom. Vannak gyerekeid? Hát akkor reggel lehet, hogy megint a padon ébredek. Szevacsókolom!

Szupermarket polcai között

– Ez a kávé olcsóbb. Hány grammos is? Megnézem.

– Jó az, csak menjünk már.

– Most csak szimplán sietnél, vagy férfiból vagy?

Középtermetű, barnaszemű, kedvesen mosolygós, fiatal lány lép a pár közé. Bal kezében mappa, toll, jobb kezével mutatja, hogy süket néma.

Az asszony észre sem veszi, a kávé csomagolásán böngészik. A lány egy gyöngéd mozdulattal a férfi felé tolja a mappát és a tollat, és közben megérinti a csodálkozó férfit. Az betűzni kezdi a sorokat, majd felnéz. Összeakad a tekintetük. Végre az asszony is felpillant, mire a férj a kezébe nyomja a mappát.

– Mi ez?

– Nem tudom. Fura. Valami adományra gyűjtenek. Süketnéma a hölgy.

– Milyen adományra, hol van?

– Ott, a végén van két összeg is.

– Nem. Nem akarok adni.

A férfi a fiatal lány felé fordul, és visszaadja a mappát és a tollat.

– Nem  – mondja ridegen.

A lány sajnálkozva elfordul, és továbbsiet.

A pár egymásra néz, míg végül az asszony kifakad.

– Miért nyomtad a kezembe? Utálom, hogy minden ilyen döntést rám hárítasz!

– Dehogy hárítok! Tudod, hogy én nem adok senkinek. Csak tudom, hogy te másképpen gondolkodsz, és tiszteletben tartottam a véleményed. Bár megjegyzem, ha azt mondod, hogy adjunk húszezret, kissé soknak tartottam volna. Sokat melózunk azért a pénzért. De ha ötöt mondasz, azt habozás nélkül…

– Gyanús volt az egész. A fejlécen semmi konkrétum, meg ilyesmi. Csak valami zavaros szervezet. Tudod, hogy dolgoztam szociális szférában. Ennek meg se füle, se farka.

– Nekem feltűnt, hogy két név volt sorban. Valahogy érdekes volt. Mintha ezzel beárazták volna az adományt.

– Igen, lehet…

Ebben a pillanatban egy másik fiatal lány lépet közéjük. Kedvesen mosolyogva, szinte lemásolva az előző gesztusait, nyomta a férfi keze felé a mappát és a tollat.

– Ez aztán a marketing – dörmögte magában a férfi, majd szikrázó szemmel megrázta a fejét.

A lány válaszul ciccegve elsietett.

– Na látod? – fakadt ki az asszony. – Egyáltalán a biztonsági szolgálat tud róla, hogy itt vannak?

– Ugyan már, és ha valóban hiteles a gyűjtés?

– Akkor valószínű, legálisan vannak itt.

– Hagyd már!

– Nem hagyom. Pont azoktól veszik el a hitelüket, akiknek valóban szükségük van rá. És hány embert szednek le. Törvény van rá. Pont azért, hogy kiszűrjék a csalókat. Mennyi pénzt vesznek el azoktól, akik rászorulnak? Megyek.

– Jól van. Én addig veszek paradicsomot. A zöldségesnél leszek.

Később a parkolóban.

– Azt a! Nézd már! Hát ezek meg hogy kerültek ilyen gyorsan ide.

– Látom. Hárman voltak. Ott, adnak is nekik. Kutya legyek, ha nem megtudták valahogy, hogy megkérdeztem! Öt perc nem telt el a találkozás óta. Még láttam, hogy biztonsági őr kereste őket. Eszem megáll! Most mit csináljak?

– Drágám. Már bepakoltunk. Ülj be a kocsiba, és menjünk. Majd hazafelé megpróbáljuk megoldani ezt az erkölcsi dilemmát.

– Nem fogjuk.

– Nem.

Kabdebon János prózája legutóbb a Szöveten:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2021–2023 | SzövetIrodalom | Minden jog fenntartva | Newsphere by AF themes.